2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonFidesz: Bajnai egyenlő a zéró erkölccsel és a zéró hozzáértéssel

Fidesz: Bajnai egyenlő a zéró erkölccsel és a zéró hozzáértéssel


A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormány volt az, amelyet "könyörtelenül elzavartak a választók, mert elegük volt a zéró erkölcsből és zéró hozzáértésből" - reagált a kormánypárt szóvivője Bajnai Gordon péntek esti, miskolci nagygyűlésen elmondott beszédére.

Selmeczi Gabriella


Selmeczi Gabriella az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: Miskolcot és a hozzá hasonlóan nehéz helyzetű országrészeket az előző kormány "egy életen át tartó munkanélküliségre, segélyre és uzsorára" ítélte. "A baloldal tönkretette az országot, veszélybe sodorta a magyar emberek megélhetését, a családok otthonait, a vállalkozások működőképességét" - tette hozzá.


A szóvivő közleménye szerint "amihez Bajnai Gordonnak üzletemberként vagy politikusként köze volt, ott mindig a magyar emberek húzták a rövidebbet, ott mindig apadt a nemzeti vagyon".


Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője, volt kormányfő Miskolcon egyebek közt azt mondta: a választók egy év múlva "elzavarják" a kormányt, amelyet "csak a dohány érdekel".

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-05-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite