2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeFidesz: Gyurcsány Ferenc ne kampányoljon kórházakban!

Fidesz: Gyurcsány Ferenc ne kampányoljon kórházakban!


Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a salgótarjániak és a Nógrád megyeiek nevében kedden arra kérte Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, hogy ne használja kampánycélokra a kórházakat.

Becsó Zsolt003


Becsó Zsolt azután juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy Gyurcsány Ferenc keddi egész napos, Nógrád megyei programja során látogatást tett a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban is.


A Fidesz képviselője úgy fogalmazott: "Nógrád megye nem kér többet a Gyurcsány-Bajnai szövetség egészségügyi ámokfutásából. Ők az egészségügyet is csak profitszerzésre használták, a magyar emberek betegellátása, a magyar egészségügyi dolgozók helyzete nem érdekelte őket."


Becsó Zsolt szerint csak az egészségügyi dolgozók hivatástudatának köszönhetően nem omlott össze az ágazat. Azt írta, a korábbi két miniszterelnököt terheli a felelősség azért is, hogy 2002 és 2010 között ötezernél több ápoló és orvos tűnt el a magyar egészségügyből.


Hozzátette: a jelenlegi kormány megkezdte a kórházak adósságának és az egészségügyi dolgozók bérének rendezését, az ellátások fenntartásához szükséges átalakításokat, és az elmúlt három évben hozott intézkedéseknek köszönhetően sikerült megállítani az addig növekvő elvándorlást.

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-04-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite