2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonFidesz: már a jövő héten dönthet a parlament az újabb rezsicsökkentésről

Fidesz: már a jövő héten dönthet a parlament az újabb rezsicsökkentésről


Előbbre hozza az Országgyűlés az újabb rezsicsökkentést megalapozó törvényjavaslat zárószavazását, így az eredetileg tervezett október vége helyett akár már a jövő héten dönthet a parlament az árcsökkentés folytatásáról - mondta a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Hoppál Péter


Hoppál Péter ezt a 11,1 százalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés november 1-jei hatálybaléptetésével és az arra szükséges felkészüléssel magyarázta. Kérdésre megjegyezte, hogy az újabb rezsicsökkentés miatt is számítanak külföldi kritikákra.
A szóvivő a tájékoztatón arról is beszélt, hogy pártja szerint egyértelművé vált az elmúlt napokban: "az MSZP állt a Magyarországot lejárató Tavares-jelentés mögött", miközben a szocialisták sokáig azt állították, nem a magyar baloldal van az ügy hátterében.


Az MSZP egyik európai parlamenti (EP) képviselője, Herczog Edit azonban most beismerte - folytatta -, hogy igenis ők állnak a háttérben, sőt még büszkélkedett is azzal, hogy a jelentés elfogadása az ő érdemük.


"A bukott baloldalon semmi nem változott, képesek saját országunk ellen is fellépni" - fogalmazott Hoppál Péter, aki szerint a bukott baloldal alkalmatlan Magyarország vezetésére.


A Fidesz szóvivőjét megkérdezték arról is - a Somogyi Hírlap cikke alapján -, hogy először nyert pert jogerősen devizahiteles ügyfelét képviselve Léhmann György, a hétszáz hasonló ügyben egyszerre eljáró siófoki jogász. Hoppál Péter azt mondta, a mostani ítélet után is szükségesnek tartják az egyeztetéseket a bankszövetséggel. Hozzátette, az jelenthet megoldást, ha a devizahitelt mint terméket kivezetik a piacról.


Az idős emberek sérelmére elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagjának házi őrizetből megszökéséről Hoppál Péter azt mondta: gyilkosoknak rács mögött van a helyük, ezért is szorgalmazták az ítélkezések felgyorsítását, mert nem állapot, hogy hosszú évek alatt nem jut nyugvópontra egy ügy. Utalt egyúttal arra a jogszabály-módosításra is, amely után már nincs szükség a terhelt hozzájárulására a nyomkövető alkalmazásához, ha a házi őrizetet azért rendelte el a bíróság, mert a terhelt előzetes letartóztatása a törvényben maximált időtartam lejárta miatt szűnik meg.


Azzal kapcsolatban, hogy a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság hétfőn tüntetést tart egyebek mellett az ágazati bérrendezésért, a kormánypárti szóvivő nem zárta ki, hogy ez akár már jövőre megtörténjen. A szociális ágazatban dolgozók béremelése a gazdaság erősödésének függvénye - mondta Hoppál Péter.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

2013-10-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite