2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonFidesz: Mesterházy kérjen bocsánatot Erdélyben Szanyi szavai miatt!

Az_igazsag_jar_Onnek_ezo

HIRDETÉS

Fidesz: Mesterházy kérjen bocsánatot Erdélyben Szanyi szavai miatt!


Bocsánatkérésre szólította fel Szanyi Tibor szocialista képviselő gyulai kijelentései miatt az MSZP elnökét Kovács Péter fideszes honatya budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.

mesterhazy


Szanyi Tibor kedden Gyulán, a Fidesz-KDNP-frakcióülés helyszínén azt mondta az Indexnek, hogy anyanyelvükön, románul fogja köszönteni a kormány melletti békemenet egyes résztvevőit.


Mesterházy Attilának bocsánatot kell kérnie Szanyi Tibor nyilatkozata miatt, valamint azért is, hogy a szocialisták képtelenek megváltozni, és "a nemzet határon átnyúló egyesülése helyett a világ proletárjainak egyesülésében gondolkodnak még mind a mai napig" - vélekedett Kovács Péter.


A politikus azt mondta, hogy az MSZP csak gyűlöletet kelt, és kizárólag a szavazatszerzés érdekli a határon túli magyarok esetében is. Mesterházy Attila "hagyja abba azt, hogy a magyart a magyarral szembeállítja"! - fogalmazott Kovács Péter.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite