2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonFidesz: nincs szó a sajtószabadság korlátozásáról

Fidesz: nincs szó a sajtószabadság korlátozásáról


A Parlament a "médiaalkotmányról" vitázik. Az MSZP szerint nem felel meg az uniós elvárásoknak, a KDNP viszont módosításokkal, de támogatja a törvényjavaslatot.


Nem a sajtószabadság korlátozásáról, hanem annak értelmezéséről van szó a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslatban - jelentette ki L. Simon László, a Fidesz vezérszónoka szerdán a parlamentben. Úgy vélekedett: az elmúlt évek "korlátozott demokráciájában" szembesülhettek azzal, hogy ha nincs szabad sajtó, akkor az "alkotmányos jogainkat korlátozó, korrupciós ügyektől hemzsegő Gyurcsány-éra akár évtizedekre is meghatározhatta volna hazánk sorsának alakulását".


Véleménye szerint a szabad sajtó sokat tehet a zsarnoki rendszerek kialakulásának megakadályozása vagy lebontása érdekében. Bibó István szavaival élve a fideszes képviselő kiemelte: nem lehet ott parlamentáris szabadság, ahol a szólásszabadság nem biztosított. L. Simon László hangsúlyozta azt is: a sajtó működését jogi keretek közé kell helyezni, szabályozni kell. Véleménye szerint azok, akik a törvényjavaslatot azzal az érveléssel utasítják el, hogy az korlátozza a sajtó eddigi szabadságát, azok éppen a szabadság fogalmának az abszolutizálására törekednek.


A szabad sajtót is szabályozni kell, tiszteletben tartva szellemi és nem intézményi autonómiáját - jelentette ki a kormánypárti képviselő. Hozzátette: fontos ez manapság, amikor a sajtó szerkezete és az olvasási, az információszerzési szokások napról napra alakulnak át, és nem kerülhető el az internet világának szabályozása sem. Kiemelte azt is: a nyomtatott és az elektronikus sajtó olyan korszerű szabályozásért kiált, mely a sajtó szabadságát tiszteletben tarja. L. Simon László közölte: a törvényjavaslathoz ő maga is már tíz módosító indítványt nyújtott be, és augusztus 31-ig további módosítókat nyújthatnak be az ellenzéki képviselők is, hogy egy korszerű jogszabály születhessen.

KDNP: módosításokkal, de támogatják a "médiaalkotmányt"


A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - módosításokkal - támogatja a "médiaalkotmányról" szóló javaslatot - mondta Pálffy István, a párt vezérszónoka szerdán a parlamentben.


Pálffy István kiemelte: a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat az alkotmányra hasonlít és általánosan kívánja rendezni a sajtó helyzetét. A szabályozásnak ezzel a formájával, azaz, hogy alkotmányszerűen terjed ki minden médiatartalomra, egyetértenek - hangsúlyozta. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a médiatartalom és médiaszolgáltatás ne sérthesse a házasság intézményét, a családokat, az emberek hitét. "Elégtelennek tartjuk az előterjesztésben a foglaltakat a kiskorúak védelme tekintetében is" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. A KDNP ehhez a módosító javaslatait megteszi a rendelkezésre álló határidőig. Pálffy István azt is jelezte, tekintsék egységesnek a javaslatot azokkal a módosításokkal, amiket L. Simon László (Fidesz) már beadott.


MSZP: a "médiaalkotmány" nem felel meg az uniós elvárásoknak


Mandur László szocialista vezérszónok szerint a "médiaalkotmány" nem felel meg az uniós elvárásoknak, és azt vissza kellene vonnia a kormánynak. A szocialista képviselő szerdán a parlamentben a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslatról közölte: a sajtóbizottságban nem fogalmazódhattak meg kisebbségi vélemények, mert az ellenzék abba a méltatlan helyzetbe került, hogy nem biztosítottak időt a javaslat elolvasására.


Véleménye szerint a törvényjavaslat része annak a médiacsomagnak, mely a közmédiumok fideszes irányítást és az elektronikus média felügyeletét legalább kilenc évre hivatott szolgálni. Közölte: a javaslat és a médiacsomag része annak a "gátlástalan hatalmi törekvésnek" is, amivel a Fidesz és a miniszterelnök független intézményeket és szférákat akar - törvény által - kizárólagos irányítás és ellenőrzés alá vonni.


Mandur László egyebek közt idézte a Washington Post című újság hétfői szerkesztőségi cikkét, mely szerint a kormány által benyújtott javaslat alapján a "közmédia pártmédiává válna". Mint mondta, az Európai Újságíró Szövetség az előterjesztésről azt írta, korlátozó jellegű, mivel keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát és a szólás szabadságát is. A szocialista képviselő szerint a hazai szakmai és érdekképviseleti szervezetek véleménye is hasonló a nemzetközi álláspontokhoz. Véleménye szerint az egész törvényjavaslatot vissza kell vonni, és a köz bevonásával újra kell kezdeni a törvények alkotását. Mint mondta, a javaslat egyszerre akarja rendezni az elektronikus, a nyomtatott sajtóra, a rádióra, valamint az internetes sajtóra vonatkozó szabályokat, miközben ezeket csoportosan kéne szabályozni.


Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet minden tartalomszolgáltatótól elvárni, hogy gyors, pontos, hiteles tájékoztatást adjon országos, helyi közügyekről. Közölte: pártja szerint a "médiaalkotmány" nem felel meg az uniós elvárásoknak, szavai szerint egy valamire alkalmas, arra, hogy minden Magyarországon működő médiát egy hatóság irányítása alá hozzon.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2010-07-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite