2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonFidesz: soha nem volt szükségünk tisztességtelen módszerekre a választásokon

Fidesz: soha nem volt szükségünk tisztességtelen módszerekre a választásokon


A Fidesznek soha nem volt szüksége tisztességtelen módszerekre a választásokon, ellentétben a baloldallal, amely a választópolgárok megkérdezése nélkül önkényesen tette a miniszterelnöki székbe Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont - közölte a nagyobbik kormánypárt frakciója szombaton az MTI-vel.

Fidesz logo

A Fidesz a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg Bajnai Gordon internetes adatbázis-építését vizsgálja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, hogy az veszélyezteti-e a választások tisztaságát.

Közölték, Bajnai Gordon eddig nem adott választ a Fidesz ezzel kapcsolatos kérdéseire, és így nem lehet tudni, "miféle országoknak, miféle szervezeteknek, milyen célra adja át a magyar állampolgárok személyes adatait".

A Fidesz-frakció közleményében reagált az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szombati sajtótájékoztatóján elhangzott állításra is, miszerint választási csaláshoz vezethet a határon túli névjegyzékek titkossága.

Közölték, a kérdést érintő egyéni módosító javaslatról sem a Fidesz-frakció, sem az Országgyűlés még nem alakította ki álláspontját. "Az a tény azonban, hogy a külhoni magyarokkal szemben indított 2005-ös szégyenletes szocialista kampány után a baloldal újra és újra a külhoni magyarokkal szemben emeli fel szavát, gusztustalan" - írták. Úgy látják, "újra zeng a külhoni magyarokkal szembeni uszítás".

A frakció jelezte ugyanakkor, hogy a Fidesz kétharmados támogatással bír a külhoni magyarok szavazata nélkül is. Azt írták, Magyarország 2010-ben a nemzeti összefogásra szavazott, amellyel kinyilvánította véleményét, hogy "nem kér többet a baloldal hazug uszításaiból és gyűlöletkampányából". Az új Alaptörvényünk rögzíti, hogy felelősséget vállalunk a határon túli magyarság sorsáért, kiállunk saját állampolgárainkért, legyenek azok a határon innen vagy túl - áll a közleményben.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-03-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite