2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeFigyelmeztetést adtak ki Nógrád megyére a szél és az eső miatt

Figyelmeztetést adtak ki Nógrád megyére a szél és az eső miatt


Több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki az erős szél, illetve a sok eső veszélye miatt szerdára. A katasztrófavédelem is arra hívta fel a figyelmet, hogy északnyugaton a szél, a középső és keleti országrészben a sok eső okozhat gondokat.

eso01


Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az ország keleti felén jelentős, 20 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani szerdán, de az Alföldön területi átlagban 30 milliméternél is több eső hullhat. A sok eső miatt öt megyére - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok - adtak ki másodfokú figyelmeztetést. További kilenc megyére - Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna -, valamint a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a nap folyamán várható jelentős mennyiségű eső miatt.


Emellett a Dunántúl nagyobbik, északnyugati felén viharossá fokozódik a szél is. Szerdán napközben az Alpokalján - elsősorban a Kapuvár és Zalaegerszeg közötti sávban - akár óránkénti 80-100 kilométeres széllökések is lehetnek. A szél veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést, míg Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém megyére elsőfokú a figyelmeztetés.


A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy szerdán az Északi-középhegységben 600-700 méter felett, a Dunántúli-középhegység keleti felén és a Mecsekben a 400-500 méter feletti részeken vizes, több centiméteres hóréteg kialakulására is készülni kell.


Az előrejelzés szerint szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 5 fok között lesz, a nappali maximumok 2 és 9 fok között alakulnak. A Dunántúlon a viharos északi, északnyugati szél tovább ronthatja a hőérzetet.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is felhívta a figyelmet a hideg, viharos időjárás veszélyeire. Az elkövetkező napokban megváltozott útviszonyokra is számítani kell. Az erős széllökések faágakat törhetnek le, fákat dönthetnek ki, és az elektromos hálózatban károk keletkezhetnek, így a szolgáltatásban hosszabb-rövidebb ideig tartó zavarok lehetnek - írták.

 

Forrás: MTI

 

2017-04-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite