2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeFogvatartottak alkotásaiból nyitottak meg kiállítást Salgótarjánban

Fogvatartottak alkotásaiból nyitottak meg kiállítást Salgótarjánban


A Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjainak alkotásaiból nyitottak meg kiállítást szerdán Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Mint István Gyöngyi, a börtön oktatásszervezője a rendezvényen összefoglalta: láthatók festmények a bűnről, a büntetésről, a fogva tartásról, vallásról.

balassagyarmati börtönkápolna001

képünk illusztráció

Van az alkotások között palóc áttört fafaragás és szerepelnek fazekas munkák is.

Molnár Éva, a könyvtár igazgatója az Adj esélyt, hogy jóvátegyem! című kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy a mai világban egyre többet beszélünk az együttműködésről, ami nem más, mint ajtónyitás egymás felé. A börtön nem nyitott tér, mint a könyvtár, fizikailag ez az ajtónyitás itt nem valósulhat meg, de eszmeiségében igen - vélekedett.

Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere köszöntőjében a büntetéspolitika kihívásának nevezte, hogy megoldást találjon az elkövetők társadalmi integrációjára, ezért meg kell ragadni új lehetőségeket, amelyek hatékony eszközként szolgálhatnak a bűnismétlés visszaszorítására - mondta, jó példaként említve, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben Lencsés Zsolt festőművész irányításával néhány éve önkéntes fogvatartottak újították fel a börtönkápolnát, ami azóta bekerült a Nógrád megyei értéktárba.

Szeretnénk megmutatni, hogy a bűnt elkövető emberben is van érték - mondta Budai István, a fegyház és börtön parancsnoka, aki a kiállításon egy indiai, a börtönben rendszeresen idézett mondást is ismertetett: a szenteknek is volt múltjuk, a bűnösöknek is kell hogy legyen jövőjük.

Vannak olyan festmények, amelyek elgondolkodtatnak, hogy megéri-e például egy hétvégi szórakozás után rablást elkövetni - mondta a parancsnok, hozzátéve, hogy bűnmegelőzési kiállításnak is felfogható a bemutatott anyag.

A rendezvényen az alkotók közül a börtön két elítéltje vett részt, az alkotások december 8-ig láthatók.

Forrás: MTI/NOGRAD24

 

 

2015-11-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite