2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
NagyvilágFöldrengések sorozata rázta meg éjjel Japánt

Földrengések sorozata rázta meg éjjel Japánt


földrengés01Néhány órán belül több földmozgás is sújtotta Honsu térségét Japánban. A 4,1-es és 6,1-es erősségű rengések hatására egyelőre nem kellett szökőárriadót elrendelni.


Földrengések sorozata rázta meg szerda éjjel Japán fő szigetét, Honsút. Az amerikai földtani intézet mérései szerint a legerősebb földmozgás 6,1-es erejű volt. A helyi idő szerint csütörtök hajnalban 5 óra 57 perckor bekövetkezett földmozgás epicentruma Morioka várostól 190 kilométerre keletre a Csendes-óceánon, fészke pedig 11,2 kilométeres mélységben volt.


Előzőleg 5,7-es és 4,1-es erejű földmozgás rázta meg Honsú északkeleti partvidékét. Helyi idő szerint 7 óra 35 perckor pedig egy újabb, 5,2-es erejű földrengés történt. Áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés, s szökőárriadót sem adtak ki a hatóságok.


A március 11-i, 9-es erejű földrengés óta több mint négyszáz olyan utórengést mértek már, amelyek magnitúdója meghaladta az ötöst. Szakértők attól tartanak, hogy a pusztító erejű földrengés miatt meggyengült épületek még jobban megrongálódhatnak az erős utórengések ismétlődése miatt.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite