2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeFölszállott a páva – Pénteken Salgótarjánban várják az érdeklődőket

Fölszállott a páva - Eredics Gábor: erős lesz a mezőny


Erős lesz a mezőny a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor harmadik, gyermekek számára rendezett szériájában - mondta el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Eredics Gábor, a Vujicsics Együttes tagja, a verseny szarvasi selejtezőjének zsűritagja.

folszallottapava

A hét végén megrendezett első területi válogatókra Szekszárdon több mint 200, Szarvason 300 fiatal érkezett. Eredics Gábor szerint a versenyre jelentkező fiatal táncosok, énekesek és zenészek nem csupán egy szűk szeletét képviselik a hagyománynak. "A táncosnak a hajfonata is üzen valamit, azon, ahogy a viseletet hordja, látszik, hogy nem csupán egy jelmezt ölt magára, és amikor a hangszeres hozzáénekel a saját játékához, érzékelni a teljességre törekvést" - fogalmazott a zenész.

Eredics Gábor szerint ma már nagyon sok fiatal művészeti iskolákban tanulja meg, hogyan lehet a hagyomány nyelvén megszólalni, megmozdulni. A népi hagyományok továbbadásának intézményesítése azonban nem merevíti be a műfajban rejlő szabadságot.

A zenész szerint a szarvasi selejtező nem tanulmányi versenyhez hasonlított, a gyermekek megnyilvánulásai hitelesek voltak. A tehetséggel, a szakmailag korrekt módon színpadra vitt produkciókon érezhető volt, hogy az valóban a fiataloké, át is tudják élni, amit csinálnak - hangsúlyozta.

"Azt lehetett érzékelni, hogy az anyanyelvi kultúra szempontjából nem elégséges, hogy csupán szavakkal fejezzük ki a gondolatainkat, kell, hogy a szimbolikusabb megnyilvánulásokban is otthonosan mozogjunk, sőt művészi nyelvezettel is ki tudjuk fejezni magunkat" - jegyezte meg a zenész, hozzátéve, hogy remélhetőleg mind a kilenc területi válogatón hasonló élményekben lesz része a zsűrinek.

A szarvasi selejtezőre sokan jöttek a Vajdaságból, szép számban jelen voltak a pengetős hangszerek és a gyerekek magukkal hozták saját hagyományaikat - emelte ki Eredics Gábor, aki szerint a kisebbeknél elsősorban a tehetség, a nagyobbaknál a befektetett munka, a törődés és a sok figyelem nyilvánul meg. Mint hozzátette, érződött, hogy a tanári jelenlét, a gyermek tehetsége és a szülői háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy ilyen gyönyörű produkciókat láthassanak.

A Hagyományok Háza és az MTVA ezen a hétvégén is vár minden érdeklődőt. Pénteken az észak-magyarországi és kelet-felvidéki gyermekek a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban méretik meg magukat, míg vasárnap a közép-magyarországi aprónép az MTVA székházában tartja seregszemléjét. A belépés ingyenes, részletek a műsor hivatalos facebook-oldalán.


Forrás: MTI/ Nógrád24

 

 

 

2015-05-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite