2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeFolytatódik a 21-es főút négysávossá bővítése

Folytatódik a 21-es főút négysávossá bővítése


Újabb szakaszon kezdődik meg a 21-es főút négysávossá bővítése Nógrád és Heves megyében közel tíz kilométeren, a teljes felújítás 2015 első félévében fejeződik be, a beruházás az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként uniós források segítségével valósul meg - erről Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke tájékoztatta az MTI-t pénteken.

21-es főút


Nógrád megyében Jobbágyi és Szurdokpüspöki között, Heves megyében Apc, Zagyvaszántó és Lőrinci településeken szélesítik a jelenleg kétszer egy sávos utat, a földmunkák márciusban kezdődnek - mondta Becsó Zsolt. A Heves megyei szakasz kivitelezését a Swietelsky Magyarország Zrt. nettó 8 milliárd 111 millió, a Nógrád megyei szakasz korszerűsítését a Swietelsky Magyarország Kft. és a HE-DO Kft. által alkotott konzorcium nettó 5 milliárd 497 millió forintért végzi el - tette hozzá.


Az elnök közölte: a 21-es főút korszerűsítésének célja, hogy Nógrád megyét és kiemelten Salgótarjánt bekacsolja az ország infrastrukturális vérkeringésébe. Elmondta, a 21-es út ezen szakaszainak szélesítése mellett például különszintű csomópontokat, körforgalmakat, új gyalogos és kerékpáros aluljárókat, a Szuha-patak felett új hidakat, vadátjárót létesítenek. A párhuzamos utakat felújítják és az érintett útkereszteződéseket átépítik. A Heves megyei 5,3 kilométeres, illetve a Nógrád megyei 4,5 kilométeres bővített útszakasz a már megépült kétszer kétsávos részhez csatlakozik majd.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-02-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite