2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedFolytatta erősödését a forint

Folytatta erősödését a forint


PĂ©nz4Nemzetközi hatásra erősödött tovább pénteken a forint: az eurót délután negyed ötkor 277,83 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 280,53 forintos, illetve csütörtök éjszaka és péntekre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 280 alatti jegyzésekkel.


A forint augusztus 19-én állt utoljára 277 forintos euró jegyzéseken. A dollárt 206,32 forinton jegyezték péntek délután 1,3469 dolláros euró árfolyam mellett. Csütörtök délután a dollárt 210,14 forinton, az eurót 1,3359 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése 210,70 forint a csütörtöki 213,83 forint után.
A forint a hét eleje óta folyamatosan erősödik, bár csütörtökön enyhe korrekció állította meg. A forint erősödése a kockázatosabb befektetések iránti piaci hangulat alakulását viszonylag pontosan tükröző euró/dollár árfolyam alakulását, az euró erősödését, a dollár gyengülését követi.
A dollár a Fed kedden nyilvánosságra hozott gazdasági állapotjelentésében foglaltak miatt, valamint újabb mennyiségi gazdaságösztönző, azaz (számla)pénzt a gazdaságba pumpáló intézkedések kilátásba helyezése hatására lépett gyengülő pályára, miközben az eurót az euróövezet pénzügyi stabilitásával szemben táplált aggodalmak enyhülése támogatta az erősödésben. Az euróval szemben számos, az euróövezet "perifériáját" alkotó ország (Írország, Portugália, Spanyolország, Görögország) kötvénykibocsátásának jó piaci fogadtatása erősítette a befektetői bizalmat a hét első felében.
Ahogy az euró - és a forint - csütörtöki negatív korrekcióját egy, az euróövezet romló gazdasági kilátásaira utaló makrogazdasági mutató, a Markit kutatóintézet beszerzési menedzser indexe váltotta ki, úgy az euró pénteki erősödésére az ifo német gazdaságkutató intézet vártnál jobb üzleti hangulatindexe szolgáltatott okot. A veszteséges tartományban nyitó európai tőzsdeindexek ennek köszönhetően délután, az amerikai tőzsdei nyitás idején már egy százalék feletti nyereségben jártak.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-09-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite