2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeForgalomkorlátozások Nógrád megyében

Forgalomkorlátozások Nógrád megyében


Az ünnepi megemlékezéshez kapcsolódóan útlezárások lesznek Őrhalmon és Balassagyarmaton - tudta meg a Nógrád24.hu.

útzár


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnep tiszteletére szervezett ünnepségek zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani a Balassagyarmati Rendőrkapitányság illetékességi területén.


2015. augusztus 20-án 14 óra 30 perctől 23 óra 30 percig Balassagyarmaton, a Rákóczi fejedelem út és Bercsényi út kereszteződésétől a Rákóczi fejedelem úton teljes útlezárás lesz érvényben a Madách utcáig (Civitas Fortissima tér). Elkerülésre az Ipolypart utca és az Ady Endre út irányába lesz lehetőség.


2015. augusztus 20-án 10 óra 45 perctől 11 óra 30 percig Őrhalmon, a Rákóczi fejedelem út és Ságvári Endre út kereszteződésétől a Rákóczi fejedelem úton félpályás útlezárás lesz érvényben a Varbói útig.


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

2015-08-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite