2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonGúr Nándor: 2014-től minden családban legalább egy embernek lesz munkája

Gúr Nándor: 2014-től minden családban legalább egy embernek lesz munkája


Az MSZP a 2014-es választásokat követően összetartó, szabad, igazságos és biztonságos világot épít fel, ahol minden családban legalább egy embernek lesz munkája - jelentette ki Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

gurnandor


A szocialista politikus azt mondta, megszüntetik a gyermekek éhezését, elérik, hogy minden családban legyen legalább egy ember, aki dolgozni tud, és megadják a nyugdíjasoknak a mindennapi biztonságot.


A kormányzati intézkedéseket bírálva közölte: a terheket áthárították az emberekre, akiktől megtakarított vagyonokat koboztak el. Arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg négymillióan a létminimum, másfél millióan pedig a szegénységi küszöb alatt élnek, miközben 500 ezren éheznek. Az adócsökkentés ígérete ellenére több mint tíz új adónem jelent meg, az adócentralizáció mértéke pedig két százalékkal nőtt - folytatta.


Azt mondta: a gazdaság és a munkahelyek száma csökken, ahogy egyre kevesebbet ér a fizetések vásárlóereje is. A jó képességű gyermekektől elveszik a tudás megszerzésének lehetőségét, míg a gyermekek után járó adókedvezmény a jómódú családokat segíti.


Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke közölte, hogy több százezer aktív korú ember elveszítette a munkahelyét és elhagyta az országot, a nők - mint fogalmazott - a "vak komondorok földjén élhetnek", a nyugdíjasoktól pedig elvették a biztonságot.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-06-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite