2018. december 14., péntek - Szilárda
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeGyilkosság Nógrád megyében

Gyilkosság Nógrád megyében


A bíróság elrendelte a letartóztatását a 20 éves jobbágyi férfinak.

rendorseg1

 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. augusztus 3-án 20 óra 42 perckor tettek bejelentést, miszerint Jobbágyi belterületén egy férfit megvertek, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

A forrónyomos intézkedések és a beszerzett adatok eredményeképp a rendőrök augusztus 4-én a délelőtti órákban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves helyi lakost. A férfi a megalapozott gyanú szerint a bejelentést megelőzően Jobbágyi belterületén egy alkalommal mellkason rúgta, majd - ezideáig ismeretlen eszközzel - a fején megszúrta haragosát. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők a kórházba szállították.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállított férfit a nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

A sértett a gondos orvosi ellátás ellenére 2018. augusztus 5-én elhunyt. Az eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértők bevonásával folytatja.



Forrás: Police.hu


2018-08-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite