2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonGyilkosságokkal és rablássorozattal gyanúsított bűnbandát fogtak el

Gyilkosságokkal és rablássorozattal gyanúsított bűnbandát fogtak el


bilincsA százhalombattai ékszerész és annak albérlője mellett egy vietnami házaspár megölésével, valamint több, részben Romániában elkövetett fegyveres rablás 5 gyanúsítottját fogta el a rendőrség.


A gyanúsítottak felváltva, kisebb nagyobb létszámmal, előzetes terepszemle után, bérelt autókat használva követték a támadásokat. A gyilkosságok áldozatait több esetben előre megásott gödörbe dobták. Az előzetes letartóztatásban lévő V. Sándor 29 éves monorierdei, T. Emese 24 éves dunaharaszti, K. Richárd 21 éves kakucsi. S. Attila 23 éves nagyvenyimi és R. László 50 éves szigetszentmiklósi lakosok részben beismerő vallomást tettek, megbánást nem tanúsítottak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendelkezésre álló információk, illetve a gyanúsítottak részbeni beismerő vallomása szerint az "ötösfogat" által szervezett első emberölés 2009. július 22-én történt, amikor egy százhalombattai lakás-ékszerüzletben albérlőként élő 50 éves férfit különféle ürüggyel Dánszentmiklós külterületére csalták, majd miután kifaggatták őt az ékszerüzlet technikai védelméről, a 29 éves V. Sándor lelőtte. Az áldozatot ez egy nappal korábban kiásott gödörbe rejtették. A holttestet 2010. augusztus 10-én találták meg a rendőrök.
Tavaly július 24-én ugyanaz a három gyanúsított bement a százhalombattai ékszerüzletbe, majd miután elterelték az 54 éves ékszerész figyelmét, V. Sándor tarkón lőtte az áldozatot. Több mint 10 millió forintnyi ékszert és készpénzt vittek el. A sorozat következő áldozata egy vietnami házaspár volt. Az Ázsia Centerben üzlettel rendelkező pár autóját - egy tippadó információi alapján - rendőr egyenruhában tartóztatták fel a bűnözők 2010. május 18-án. A 41 éves férfit és 34 éves feleségét egy kisteherautóba tuszkolták, majd miután hiába követeltek tőlük pénzt, Ócsa külterületén V. Sándor ismét lőtt. Ezúttal a házaspár mindkét tagjára, akiknek holttestét szintén előre kiásott gödörbe rejtették. A tetemeket idén augusztus 17-én találták meg a rendőrök.
A sajtótájékoztatón közöltek szerint a gyilkosságok nyomozása során merült fel, hogy ugyanehhez az ötfős bűnözői körhöz számos fegyveres rablás is köthető, ezért a nyomozást kiterjesztették. A gyanú szerint 2008. december 19-én egy tököli ékszerüzletet, 2009. április 3-án egy ácsi ékszerboltot, míg 2010. február 19-én egy dunaharaszti kaszinót raboltak ki fegyverrel. Mindhárom helyszínen bántalmazták az alkalmazottakat, s összesen több mint 40 millió forint értékű ékszert, valamint készpénzt vittek magukkal.
Alapos a gyanú arra - hangzott el a sajtótájékoztatón-, hogy a csoport két tagja, V. Sándor és T. Emese korábban, 2007-ben egy brassói. 2008-ban pedig egy hunyadvári pénzváltót rabolt ki. Utóbbi helyen V. Sándor azonnal lőtt, de az eladónő túlélte a támadást, igaz, fél szemére megvakult. A magyar rendőrök - akik nem zárják ki, hogy további erőszakos cselekmények is írhatók a banda "számlájára"- a román hatóságokkal együttműködve folytatják a nyomozást.
Az öt előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folyik eljárás. Akár életfogytig tartó büntetést is kaphatnak.

 Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-08-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite