2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonGyöngyöspata - Vona szerint az igazság győzött a pintéri arrogancia ellen

Gyöngyöspata - Vona szerint az igazság győzött a pintéri arrogancia ellen


A Jobbik elnöke azt mondta: a Fidesz legyőzésének országos folyamatokat kell elindítania. Kumin Ferenc politológus úgy véli: "rádolgoztak" a roma kérdésre Gyöngyöspatán.

Vona Gábor


Vona Gábor szerint Gyöngyöspatán a magyar emberek és az igazság győzött „a pintéri arroganciával, az orbáni nemtörődömséggel, a véderős primitívséggel és az amerikai gyomorforgató részvétellel szemben. A Jobbik elnöke mérföldkőnek nevezte pártja győzelmét. Azt mondta: az eredménnyel okafogyottá vált az egyenruhás bűnözés kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság, ezért annak feloszlatására szólította fel a kormányoldalt. Ehelyett szerinte a Jobbik javaslatára, a cigány-magyar együttélést vizsgáló bizottság felállítására lenne szükség.


Hozzátette: újra napirendre kell venni „a magyar társadalom önvédelmi reakciójaként létrejövő szervezetek ügyét", a Magyar Gárdáét és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületét, a gyöngyöspataiak ugyanis ezek jelenlétének dacára mondtak igent a Jobbik jelöltjére. Arra a kérdésre, hogyan győzhette le a Jobbik a Fideszt, ha fideszes jelölt nem indult, Vona Gábor azt felelte: „volt fideszes jelölt", a nagyobbik kormánypárt egy olyan jelöltet támogatott, amelyről mindenki tudta, hogy fideszes.


Juhász Oszkár, a település új polgármestere azt mondta: a közbiztonság helyreállítása érdekében a tiszavasvári modellt tartja követendőnek, vagyis egy a rendőrséggel megállapodást kötő, jogszerűen működő településőr szervezetet hozna létre Gyöngyöspatán. Hangsúlyozta: a szociális problémákat az érpataki példa alapján oldaná meg, a többi közt bevezetné a szociális kártyát és azokat támogatná, akik tenni akarnak a közösségért, nemre, bőrszínre, korra vagy világnézetre tekintet nélkül.

 

gyongyospata0717


Juhász Oszkár arról is beszámolt: már tárgyal olyan befektetőkkel, akik a megválasztásához kötötték a településre érkezésüket, róluk azonban egyelőre nem árult el részleteket, csak annyit közölt: külföldi és magyar befektetők egyaránt vannak közöttük, olyanok, „akik nem Magyarország gyarmatosításán tevékenykednek". A politikus arról is beszélt, hogy Balázs József, a térség fideszes országgyűlési képviselője telefonon megfenyegette, hogy Gyöngyöspata nem fog pályázati pénzeket nyerni a Jobbik vezetése alatt.


Visszautasította a Fidesz Juhász Oszkár állítását

Balázs József fideszes parlamenti képviselő kifejtette: az elmúlt napokban Juhász Oszkár a Jobbik polgármesterjelöltjeként felhívta őt, és arra kérte, hogy vegyen részt a választási kampánygyűlésén. Erre - mint felidézte - nemmel válaszolt, emlékeztetve a jobbikos indulót, hogy a Fidesznek nincs polgármesterjelöltje a településen. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az időközi választás után országgyűlési képviselőként azzal kíván együtt dolgozni, akinek bizalmat szavaznak a gyöngyöspataiak. Fenyegetés nem történt - jelentette ki.


Emellett - folytatta - hangot adott azon véleményének, hogy nem tartja szerencsésnek azokat a kijelentéseket, amelyek a jobbikos jelölt kiadványaiban "negatív színben tüntették fel őt, rágalmazóak voltak". Balázs József szólt arról is, hogy a kormányváltás óta Gyöngyöspata három európai uniós projekt lehetőségét nyerte el. Hozzátette, jelenleg is azon dolgozik, hogy öt egymással szomszédos település - köztük Gyöngyöspata - közösen megvalósíthasson egy energiagazdálkodási, -hatékonysági EU-projektet.


Kumin: Gyöngyöspatán rádolgoztak a romakérdésre


A Gyöngyöspatán történteknek egyetlen nyilvánvaló nyertese van, a magyarországi szélsőjobboldal - jelentette ki Kumin Ferenc politológus a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Véleménye szerint Gyöngyöspata a szélsőjobboldali erők harcának is a története. Felhívta a figyelmet: a Jobbik diadalának árnyékában már nem is emlékszünk arra, hogy a Véderő masírozásakor a párt elhatárolódott az eseménytől.


Kumin úgy vélte: a gyöngyöspataiak valamiért megváltoztatták a preferenciájukat. Ha a Jobbiknak ez egy kísérlete volt erre, akkor elmondható, hogy sikerrel járt. Igaz, egy kistelepülésen ezt sokkal könnyebb megtenni, mint országosan - jegyezte meg.
Hozzátette: tavaly ősszel a Jobbik jelöltje lényegesen kevesebb szavazatot kapott, mint most. A romakérdés nem volt olyan markánsan jelen a választók fejében akkor, erre rá kellett dolgozni.


Csaknem 34 százalékot kapott a Jobbik jelöltje


A több mint 60 százalékos részvétel mellett megtartott voksoláson Juhász Oszkár, aki a Jobbik helyi csoportjának vezetője is, a szavazatok 33,8 százalékát szerezte meg, ami 433 voksot jelent. A második helyen a település jelenlegi alpolgármestere, a függetlenként induló Matalik Ferencné végzett 333 vokssal, ez 26 százalékos eredmény. Eszes Tamás, a Véderő elnevezésű szervezet vezetője a negyedik helyen végzett, 134 szavazattal (10,5 százalék).


Az eredmény kihirdetését a Jobbik szimpatizánsok lelkes ovációja fogadta. A hívek ütemes "Jobbik, Jobbik" kiáltásokkal, illetve az "adjon az isten szebb jövőt" jelmondattal fogadták a győzelmet, majd nemzetiszínű, árpádsávos és jobbikos zászlókkal feldíszített kocsikkal dudálva indultak ünnepelni a községházáról.


Az időközi választáson összesen hét jelölt indult a polgármesteri szék elnyeréséért. Az utolsó pillanatban azonban visszalépett a polgármester-jelöltségtől ifj. Farkas János a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, aki lépését nem indokolta.
Az időközi polgármester-választást azt követően írták ki, hogy április 18-án, egészségi okokra hivatkozva lemondott Tábi László, a 2750 lakosú település korábbi vezetője. Ugyanakkor nem cáfolta, hogy a településen kialakult feszült helyzet befolyásolta döntését.

 

Forrás: MTI/MTV - Ma Reggel/HÍR PORT24

 

 

2011-07-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite