2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
ItthonGyülekeznek a békemenet résztvevői az Akadémia előtt

Gyülekeznek a békemenet résztvevői az Akadémia előtt


Gyülekeznek a békemenet résztvevői a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Széchenyi István téri épülete előtt; a tervek szerint a menet fél kettőkor indul a Kossuth Lajos térre, ahol meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök március 15-e alkalmából elmondott ünnepi beszédét.

marcius15_2012_1


A téren több százan gyűltek össze, és folyamatosan érkeznek az újabb résztvevők - tapasztalták az MTI helyszíni tudósítói csütörtökön, kora délután. Egy csoport a helyszínen végezte el az utolsó simításokat egy óriási molinón, amelynek közepére nemzetiszínű zászlót, a "Békemenet" szót, az 1848-49-es szabadságharc nagy alakjainak és pillanatainak képeit, valamint kokárdákat helyezték el. Egy másikon az szerepel, hogy "Ők értünk, mi értük". A szöveg körül a kormány tagjait és fideszes EP-képviselőket, a molinó másik oldalán pedig Orbán Viktort ábrázoló képek láthatók. Több lengyel nyelvű táblát is lehet látni a sok nemzetiszínű között. A különböző méretű kokárdákat viselő emberek halkan beszélgetnek.


A tervek szerint a menet résztvevői megvárják a budai Várból, a Dísz térről érkező lengyel szimpatizánsokat, és együtt vonulnak majd a Kossuth térre. A Dísz térről az MTI-s tudósítója azt jelentette, hogy már nagyon sokan gyűltek össze, és a tömeg fél kettőkor - huszárok felvezetésével - el is indult Pestre. A lengyel szimpatizánsok kezében lengyel zászlót és transzparenseket lehet látni, ezek közül többre lengyelül és magyarul Orbán Viktor éltető mondatokat írtak.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-03-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite