2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeHaluskafesztivál Vanyarcon, főző- és -evőversennyel

Haluskafesztivál Vanyarcon, főző- és -evőversennyel


Haluskafesztiválra, sztrapacskafőző és haluskaevő versenyre várják az érdeklődőket a Nógrád megyei Vanyarcon szombaton; a résztvevők azt is megtudhatják, milyen a tánc haluskaszaggató lapáttal.

haluska

Vanyarc szlovák nemzetiségi település, ami elsősorban a folklórban és a gasztronómiában érvényesül - mondta el az MTI-nek Nedeliczki Teréz szervező, a Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének vezetője.

Hozzátette: a folklórműsort a Rozmarín Hagyományőrző Együttes fiataljainak lopatkás táncával nyitják meg, a lopatka nem más, mint a haluskaszaggató lapát.

A sztrapacskafőző versenyen 24 csapat főzi a kóstolót a zsűrinek és a vendégeknek. Kora délután kezdődik a haluskaevő verseny, amelyen nem a mennyiség számít, hanem a gyorsaság. Mint Nedeliczki Teréz elmagyarázta, a szlovák nemzeti ételnek számító sztrapacska és haluska valójában ugyanaz, alapanyaguk a reszelt krumpli, a liszt, a só és a tojás, ugyanakkor Szlovákiában a sztrapacskához káposzta, a haluskához brinza (juhtúró) tartozik.

Az idén már kilencedik alkalommal megrendezett vanyarci fesztiválon minden évben vendégül látják egy-egy tájegység szlovák régióját. Idén a szarvasi szlovák régió tagjai főzik majd a szarvasi haluskát, érkezik a zenekaruk Mótyán Tibor vezetésével, és ott lesz a fesztiválon csuhéból dolgozó kézművesük is.

Meghívták a rendezvényre a szlovákiai testvértelepülés, Alsósztregova (Dolná Strehová) delegációját, valamint a besztercebányai Haluskás Civil Szervezetet is. Utóbbiak a Zsolnai járásban fekvő Terhelyben (Terchová) szervezik a Haluskafőző- és -evő Világbajnokságot, amelynek rendszeres vendége Vanyarc. A besztercebányaiak főzik az eredeti juhtúrós haluskát.

Várja a látogatókat szombaton a kézművesek utcája, a gyerekeket Szilágyiné Suba Éva táncoltatja meg az aprók táncházában, lesz fa körhinta, népi játszóház, lovaglás, sétatraktorozás, de a vendégek a tájházat és a viselettörténeti babagyűjteményt is megnázhetik.

A napot táncház zárja a Kóborzengő Zenekarral Vanyarcon.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-09-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite