2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonHankiss jó tanácsa! A Fidesz tanulhatna Sarkozytől!

Hankiss jó tanácsa! A Fidesz tanulhatna Sarkozytől!


Hankiss ElemérA szociológus a Figyelőnek beszélt arról, hogy nem tartja katasztrofálisnak, hogy a Jobbik parlamenti párt lesz, és szólt az LMP gyógyító hatásairól is. Nem tartom katasztrofálisnak, hogy a Jobbik bekerül a Parlamentbe, de szerencsétlen az hogy a dolgok így alakulnak - mondta Hankiss Elemér a Figyelőnek adott interjújában.


Hankiss Elemér szerint ha mind a győztes párt, mind az ellenzéki pártok vezetői képesek lesznek arra, hogy ne pártpolitikusként, hanem államférfiként és államhölgyként politizáljanak, és valóban az ország boldogulásán dolgozzanak, akkor a szélsőséges kísérletek hamar kifulladnak.
Arra a kérdésre, hogy ma Magyarországon kinek kellene megállapodást kötnie egymással, a szociológus azt mondta: „könnyebbet kérdezzen". Hankiss szerit ebben a zűrzavaros átmeneti állapotban azt sem lehet tudni, hogy kik lehetnek a társadalmi támogatottsággal és legitimitással rendelkező szereplők. Azt azért hozzátette: hogy a kezdeményezés a hivatalba lépő új pártoknak lenne a felelőssége, mert eddig ezt 1994-től egészen 2006-ig elhalasztották.

Hankiss szerint a kormányok illetve a politikai osztály mellett ott vannak az üzleti világ szereplői is. Az elmúlt 7-8 évben a politika szétzilálta az országot, de az üzleti szféra jól teljesített. A szociológus arról is beszélt, hogy az elmúlt években, ahogy az országot járta és az Új reformkor elnevezésű mozgalmat szervezte, azt tapasztalta, hogy a legkisebb falvakban is a felelősségteljes, cselekedni akaró, tehetséges emberek sokaságával találkozott. A benyomása az, hogy a magyar emberek többsége képes arra, hogy európai polgárként éljen és cselekedjen -tette hozzá Hankiss.
Hankiss beszélt a lapnak adott interjújában a LMP-hez fűződő szimpátiájáról is, és megerősítette: sem az elmúlt évtizedek során, sem mostanában nem kacérkodott azzal a gondolattal, hogy bármiféle politikai szerepet vállaljon. Furcsa dolog lenne - tette hozzá - ha most magatartást váltana, de az LMP-t a hazai politikai élet gyógyulása szempontjából egy jó dolognak tartja.

A BKV-ügyekről azt mondta: valami fontos tisztulási folyamat indult el, és reméli, hogy ez a lendület nem törik meg, mert az emberek úgy látják, hogy az igazságszolgáltatás higgadtan európai normák szerint göngyölíti fel az ügyeket, akkor békésebb éveknek nézhetünk elébe.

Ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne a parlamentben Hankiss azt tanácsolja nekik, hogy vegyenek példát Sarkozytől és vonják be a kormányzásba az ellenzéki politikusokat is. Hankiss szerint bárki is nyeri a választásokat, annak széleskörű jogokat kell biztosítania az ellenzék számára is.

 

2010-03-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite