2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonHarmadával több cég szűnt meg végelszámolással egy év alatt

Harmadával több cég szűnt meg végelszámolással egy év alatt


Egy év alatt - 2010. augusztus elseje és 2011. július vége között - Magyarországon az egy évvel korábbinál 32,5 százalékkal több, 17.221 cég került végelszámolás alá - közölte a feketelista.hu szerdán.

számlák-nyugták



A közlemény szerint a vizsgált időszakban a működő 632.037 vállalkozás 2,7 százaléka végelszámolással fejezte be tevékenységét.
Az elmúlt egy évben a legnagyobb arányú végelszámolás Nógrád megyében volt, ahol az 5.853 vállalkozás 5,5 százaléka szűnt meg így. A legkedvezőbb adattal Komárom-Esztergom megye rendelkezik, ahol a 16.793 vállalkozáshoz képest a végelszámolásra kerültek aránya mindössze 1,2 százalék volt, egytizeddel jobb, mint egy esztendővel korábban - olvasható az elemzésben.

Az ország nagyobb városait kiemelve, gazdasági súlyához mérten Budapest meghatározó szerepet játszik a végelszámolásokról szóló statisztikákban is. A fővárosban bejegyezett csaknem negyedmillió cég 2,6 százaléka, 6.511 cég szűnt meg végelszámolással, ez 0,1 százalékkal kedvezőbb az országos átlagnál.
Ennél nagyobb volt a végelszámolások aránya Miskolcon, Debrecenben és Győrben. Mindhárom városban romlott a helyzet az előző évi statisztikához képest - közölte a feketelista.hu.


Forrás: MTI/HÍR PORT 24

 

2011-08-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite