2018. december 17., hétfő - Lázár
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeHárom baleset is történt Nógrád megyében

Három baleset is történt Nógrád megyében


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

1205balesetnograd


Egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal haladt egy 62 éves férfi 2018. december 4-én 16 óra 30 perckor Karancskeszi, Fő úton, amikor az általa vezetett járművel az útépítési munkálatok miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt. A személygépkocsi vezetőjének alkoholszondás ellenőrzése pozitv eredménnyel zárult.


A megye területén további kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

Forrás: POLICE

2018-12-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite