2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonHatályba lép az új vasúti menetrend vasárnap

Hatályba lép az új vasúti menetrend vasárnap


Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép hatályba az új vasúti menetrend december 15-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a MÁV-Start Zrt. az MTI-vel.

vonategy


A legtöbb utast érintő fejlesztésekre a Budapest-Székesfehérvár vasúti korszerűsítés lezárása ad alapot. A Kelenföld és Tárnok között idén nyáron átadott második vágánynak köszönhetően nőtt a fehérvári vonal átbocsátóképessége, a vonatok akár óránként 120 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek - írják a közleményben.


Budapest és Érd alsó vagy Érd felső között csúcsidőszakokban 5-10 percenként követik egymást a járatok. A személyvonatok mellett zónázó vonatok is indulnak, amelyek nem állnak meg Kelenföldig. Az új zónázó vonatok Tárnok, Martonvásár és a Velencei-tó partján fekvő települések számára is 30-40 százalékos menetidő-csökkenést hoznak.


A Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon az eddigi leggyorsabb és legsűrűbb eljutási lehetőséget biztosítja december 15-étől a MÁV-Start. Székesfehérvárról gyorsvonattal már 39 perc alatt elérhető lesz Kelenföld. A csúcsidőszakokban félóránként követik egymást a gyorsvonatok. A zónázó és személyvonatok döntő többsége légkondicionált, alacsonypadlós Flirt típusú motorvonat lesz.


Öt év után újra InterCity-vonatok közlekednek vasárnaptól Zalaegerszeg és a főváros között, a menetidő ezzel három órára csökken. A kétórás ütemes menetrendben induló gyorsvonatokon túl napi két pár InterCityvel számolhatnak az utasok. Tanítási időben vasárnap késő délutánonként egy harmadik IC vonat segíti majd a diákokat, heti ingázókat.


Veszprém és a főváros között a kétóránként közlekedő gyorsvonatok mellett további napi hat pár járat indul, és a zalaegerszegi IC-k is megállnak a megyeszékhelyen. A csúcsidőszakokban átlagosan harminc percenként követik egymást a vonatok, és Budapestig egy óra huszonegy percre csökken a menetidő.


A könnyebb és egyszerűbb tájékozódás érdekében új utastájékoztatási jelzésrendszert vezetnek be, legfeljebb négykarakteres betű- és számsorral jelzik, hogy az adott vonat merre közlekedik és hol áll meg. Az utasok első ütemben a Déli pályaudvaron és a kapcsolódó elővárosi vonalakon találkozhatnak a viszonylatszámozással.


A fővároson belüli tömegközlekedésre és a reptéri eljutásra is megoldást jelent a MÁV-Start új járata Székesfehérvár, Érd felső, Kelenföld, Ferencváros és Kőbánya-Kispest között. Az óránként közlekedő vonatok 14 perc alatt teszik meg a Kelenföld és Kőbánya-Kispest szakaszt. A dunántúli régióból így egyetlen átszállással elérhetőek lesznek a kelet-magyarországi nagyvárosok.


Kengyelfutó néven új gyorsvonat közlekedik majd tanítási időszakban péntek délutánonként Budapest és Debrecen között, vasárnap délutánonként pedig visszafelé.


Új IC-járatot indít a vasúttársaság a Győr-Tatabánya-Budapest útvonalon.
InterCity közlekedik majd Budapestről Kaposvárra, és tovább Zágrábba. A vonattal a somogyi megyeszékhelyről indulók közvetlenül, átszállás nélkül juthatnak el a fővárosba.


Kiszámítható, kétórás ütemű menetrend lép életbe a Dél-Dunántúlon, a Pécs-Villány vasútvonalon csúcsidőben sűrűbb kínálat mellett.


Óránkénti közlekedést vezet be a vasúttársaság egész napra Szeged, Hódmezővásárhely, Orosháza és Békéscsaba utazóinak. A szegedi és békéscsabai csatlakozásokkal a térségből a főváros felé is óránként lesz eljutási lehetőség.


Bővebb vonatkínálat várja a Debrecen-Sáránd-Nagykereki felé utazókat a reggeli és a délutáni csúcsidőben. Rugalmasabbá válik a hajdú-bihari megyeszékhely térségébe ingázók kiszolgálása, javulnak a Budapest és Nyíregyháza-Miskolc irányú távolsági csatlakozások is.


Újabb közvetlen railjet megy majd Münchenbe, a Dacia nemzetközi gyorsvonat Bécs és Bukarest között egész évben az utazók rendelkezésére áll. Egy újabb vonatpár indul Budapest és Zágráb között, és ismét közvetlen magyar-szlovén eljutást biztosítanak a vasúttársaságok Budapestről Veszprémen és Zalaegerszegen át Mariborba, amelyhez Ljubljana felé és felől a szlovén vasút csatlakozást biztosít.


Az NFM a vasút megerősítése érdekében folytatja a hazai pályahálózaton megkezdett átfogó felújításokat. A tárca a jelenleg is zajló vagy a jövőben induló beruházások lezárását követően további kínálatbővítésre készül. A jövő évtől érkező újabb elővárosi Flirt motorvonatok komfortjavítással teszik teljessé a menetrendi fejlesztéseket - olvasható a közleményben.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

2013-12-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite