2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeHat baleset történt Nógrád megyében

Hat baleset történt Nógrád megyében


A rendőrségre az elmúlt 24 órában a megye közútjain történt két személyi sérüléssel járó és négy anyagi káros balesetről érkezett bejelentés - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

baleset0708

Fotó: police.hu


A 22-es számú főúton Balassagyarmat irányából Őrhalom felé közlekedett Mercedes típusú tehergépkocsival egy 36 éves férfi 2017. július 7-én 12 óra 5 perckor, amikor későn észlelte az előtte forgalmi okból fékező Renault tehergépkocsit és annak hátulról neki ütközött, mely ennek következtében szintén nekiütközött az előtte út szélén megállni szándékozó Seat személygépkocsinak. A baleset következtében az egyik tehergépjármű nő utasa könnyű sérülést szenvedett.


Szécsényben, a Rákóczi úton az egyik élelmiszerüzlet parkolójában 14 óra 45 perckor egy 55 éves nő az általa vezetett személygépkocsival hátramenetben elindult, majd a mögötte közlekedő gyalogost fellökte. Ennek következtében a 88 éves gyalogos elesett és könnyű sérülést szenvedett.


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a balesetek körülményeit vizsgálja.


A megyei rendőrök további négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt napon.

 

Forrás: POLICE

2017-07-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite