2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonHavi 57 ezer a közmunkásoknak

Havi 57 ezer a közmunkásoknak

A szociális támogatásoknál több lesz a közmunkabér, de nem haladhatja majd meg a minimálbér összegét. Pintér Sándor belügyminiszter szerint a közmunkások havi nettó 57 ezer forintra számíthatnak majd.

kozmunka


Hetente kapják meg a fizetésüket a közmunkaprogramban részt vevő állástalanok, s havi szinten 57 ezer forintra számíthatnak majd, mondta el Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

- A munkanélküliek maguk dönthetik el, hogy részt vesznek-e a közmunkában vagy sem, azonban lényegesen jobb anyagi körülményeket ígérünk nekik, mint ahogy eddig a szociális támogatásból éltek - mondta a tárcavezető. Vagyis a közmunkában nem lesz kötelező részt venni, sőt, arra külön jelentkezni kell. Az ösztönző erő pedig a magasabb jövedelem lesz.

Agrárszektor, katasztrófavédelem

A jelentkezőket főleg az agrárszektorban helyezi el az állam, így a mezőgazdaság, állattartás, erdőgazdálkodás terén szerezhetnek állást, s egyszerűsített tananyaggal is oktatják majd őket. Ezen kívül szükség esetén a közfoglalkoztatottak új beruházásoknál is tevékenykednének és katasztrófavédelmi feladatokat is elláthatnának.

Minimálbér alatt

A jelenlegi bruttó 78 ezer forintos minimálbérből 60.600 forint marad annak, aki nem nevel gyermeket. Így az 57 ezer forint nagyon közelít a minimálbér nettójához.

Sajtóhírek szerint a kormány a nyugdíjjárulék emelését (10 százalékról 20 százalékra) tervezi, ami jelentősen csökkentené a nettó béreket. A legkisebb kereset összegét azonban törvényben lehet rögzíteni, így a kormány bármilyen adóemelés ellenére úgy szabhatja azt meg, hogy a nettó 60,6 ezer forint ne csökkenjen. Így a közfoglalkoztatással szemben a néhány ezer forintos előny továbbra is megmarad a minimálbér javára.

Az eddigi szabályozás szerint egyébként azt tudni a közfoglalkoztatási bérről, hogy a kormány rendeletben határozza majd meg és nem lehet több a minimálbérnél. A Magyar Munka Terv valamivel konkrétabban fogalmaz: azt írja elő, hogy alacsonyabbnak kell lennie a minimálbérnél.

 

Forrás : Blikk / HÍR PORT 24

 

2011-07-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite