2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeHétpróbás falunap Somoskőújfaluban

Hétpróbás falunap Somoskőújfaluban


Az identitástudat megerősítését is célozza az a falunap, amelyet szombaton rendeznek a Nógrád megyei Somoskőújfaluban. A rendezvény érdekessége, hogy annak az utcának a csapata, amely megnyeri a hétpróbaversenyt, eldöntheti, milyen fejlesztésre költsék a faluban jövőre az ezzel járó egymillió forintot.

falunapsomos

A pénzt jövő évi költségvetéséből biztosítja az önkormányzat - mondta Tóth László polgármester az MTI-nek. A versenyző csoportok utcák szerint alakulnak meg, a győztesek pedig dönthetnek a fejlesztési célról, de ez az egymillió forint pályázati önerő is lehet majd.

A hétpróba kora reggel utcadíszítéssel kezdődik, majd második feladatként kezdődik a főzőverseny. A következő próbákba tartozik az ügyességi játékok mellett a kispályás fociés a teke csapatverseny. Ezek ésszerű következménye lesz a sörivóverseny, végül pedig hastáncban vetélkednek a csapatok.

A polgármester a falunap céljának nevezte az identitástudat megerősítését, a lokálpatriotizmus, az összetartozás kifejezését, de a kapcsolatteremtést és -tartást is a somosi kötődésű emberekkel, cégekkel, és a szomszédos szlovák falvak lakóival. Utóbbi jegyében hívták meg a falunapra Szlovákiából Fülek, Füleksávoly, Csákányháza, Ragyolc, Béna és Fülekpüspöki polgármestereit.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-09-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite