2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban

dec.13_st01December 13-án zsúfolásig megtelt a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színházterme. A nézőtéren 500 nehéz sorsú gyermek foglalt helyet, akik a Szent Lázár Lovagrend meghívására érkeztek a kultúra salgótarjáni központjába.

otthonszülésMagyarország ellen döntött otthonszülési ügyben, kedden kihirdetett ítéletében a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság. Az ítélet szerint Magyarország megsértette Ternovszky Anna magyarállampolgár magánélethez és családi élethez fűződő jogait.

BarrosóA Stabilitás Pénztárszövetség az Európai Bizottság elnökétől, José Manuel Barrosótól kért azonnali segítséget "3 millió magyar munkavállaló érdekeinek megvédésében", egyben felszólította Schmitt Pált, hogy a hétfőn elfogadott törvényt küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróságra és bejelentették azt is: kalkulátorral kívánják segíteni az átlépési döntésben a tagokat.

MSZP logo2Az MSZP szerint a jövő nemzedékek "gyásznapja" december 13-a, mert azon a napon fogadta el az Országgyűlés a "nyugdíj-einstand" törvényt. Török Zsolt, az MSZP szóvivője azt mondta: a Orbán-kormány a rendszerváltás után húsz évvel "sírba tette" a fiatal nemzedékek jövőjét.

Jobbik LogoA Jobbik szerint teljesen tönkrement az egykoron vonzó közszolgálati életpályamodell - jelentette ki keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott, ennek "legdurvább eleme" az a döntés, hogy indoklás nélkül fel lehet mondani a szféra dolgozóinak.

Simor AndrásSimor András magyar jegybankelnökkel közölt interjút kedden internetes kiadásában a The Wall Street Journal Europe (WSJE) című, európai kiadású amerikai üzleti napilap.

Szíj Melinda01A hvg.hu kamerája előtt fakadt könnyekre Szíj Melinda, a Megasztárból való kiesése után. A tehetségkutató talán legmegosztóbb személyiségét azonban nem a műsorból való távozás, hanem sokkal inkább Friderikusz Sándor nevének puszta említése hatotta meg könnyekig.

VPBár fehér botja miatt nyilvánvaló volt, hogy vak, a maszkos, azonosítószám nélküli rendőrök mégis kiterelték az utcára V. P.-t, és közvetlen közelről tíz gumilövedéket lőttek a hátába és a nyakába 2006. október 23-án a budapesti Blaha sörözőnél. Kilenc lövedék a hátába, egy pedig a nyakába fúródott.

Lázár JánosLétezik Magyarországon egy olyan jövedelemsáv, melynél érdemes megfontolni, hogy az ember visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a köztévé reggeli műsorában.

Sthol András02Megkezdődött Stohl András pere, a színész-műsorvezetőnek súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádja miatt kellett megjelennie kedden a Budakörnyéki Bíróságon.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307


Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite