2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban

Morvai Krisztina01A Jobbik köztársaságielnök-jelöltje szerint nem Budaházy György ügyéről kellene beszélni, nem ő tette tönkre Magyarországot, hanem az elmúlt húsz év politikai bűnözői. Nem adott megbízást Budaházy György annak a négy férfinak, akik megverték Csintalan Sándort - jelentette ki Morvai Krisztina, a Jobbik köztársaságielnök-jelöltje a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.

Hagyó MiklósLaphír szerint noha több terhelő vallomást is tettek már a volt főpolgármester-helyettesre, az ügyészség egyelőre nem tartja kellően megalapozottnak a vele szembeni gyanút. E mögött vélhetően az áll, hogy ebben a ciklusban már nem akarja felfüggesztetni a politikus mentelmi jogát. Már legalább három kőkemény terhelő vallomás van a BRFK BKV-ügyekben eljáró nyomozócsoportjának birtokában Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - értesült a Népszabadság.

Üzleti negyed - 2010.03.22

Elemzők szerint "nyoma sincs az egy évvel ezelőtti pániknak." Egy euró 263,33 forintot ért hétfőn reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon. A forint továbbra is "meglepően erős" maradhat - idézett egy kereskedőt a DowJones hírügynökség.

Utasok nem tartózkodtak azon a gépen, mely kényszerleszállás közben lezuhant Domogyedovo mellett. A nyolc főnyi személyzet azonban kórházba kerültek, kettejük állapota súlyos. Kényszerleszállás közben lezuhant egy Tu-204 típusú utasszállító repülőgép hétfő hajnalban a moszkvai Domogyedovo légikikötő mellett - közölték a repülőtéri hatóságok.

Áder JánosÁder János szerint, ha az Európai Unió komolyan veszi saját előző döntését, egyetlen euró támogatást sem szabad adnia a Szentgotthárd közelében, a heiligenkreuzi ipari parkba tervezett hulladékégetőhöz. Az EP-képviselő az osztrákok által megépíteni kívánt létesítmény várható helyszínén tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: az Európai Parlament elfogadott egy döntést, amelynek a lényege, hogy mindenütt az Európai Unióban a hulladék keletkezéséhez legközelebbi helyen kell a hulladékot megsemmisíteni.

Morvai KrisztinaAz április 11-ei választáson múlik Magyarország jövője - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje pártja kampányrendezvényén vasárnap Debrecenben, mintegy ezer érdeklődő előtt. "Ez nem egy választás lesz, hanem a választás, ami arról is szól, hogy rabok legyünk, vagy szabadok" - jelentette ki a Jobbik európai parlamenti képviselője, akit állva tapsolva, hosszan ünnepelt a közönsége.

Nógrád Megye - 2010.03.21

MDF01Nemcsak Somogy megyében nem lesz listája az MDF-nek, vasárnapra bedőlt Nógrád megye is, és mindössze négy kopogtatócédulán múlik a Vas megyei lista sorsa. Budapesten pedig Csapody Miklós mellett az SZDSZ is lázadozik.

IkvaiA szabad demokraták azt szeretnék, ha a fővárosi listán Ikvai-Szabó Imre kapná a második helyet. Vasárnap délután az MDF és az SZDSZ vezető testületei előbb külön-külön vitatják meg a Magyar Demokrata Fórum által szombaton elfogadott választási listákat, majd közös tárgyalóasztalhoz ülnek - értesült az MTI.

Varga LászlóVarga László az eredmények között említette az ifjúságpolitika területén a szakmunkás ösztöndíj bevezetését. Ezt a Fidesz nem támogatta az Országgyűlésben, a kormány ezért rendeleti úton vezette be az egyes hiányszakmákban. Az MSZP változatlanul úgy tartja, hogy a Fidesznek nincs programja, így az ifjúságpolitika területén is nagyon kevés konkrétumról beszélnek - mondta Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője.

Szekeres ImreA Fidesz szerint Szekeres Imrének a bizottsági ülésen számot kell adnia arról, hogyan fordulhatott elő, hogy a Honvédelmi Minisztérium észre sem vette, hogy egy másik ország repülőgépei Budapest felett gyakorlatoztak. Több kérdésre is választ vár a Fidesz frakciója Szekeres Imre honvédelmi minisztertől az izraeli repülőgépek magyarországi gyakorlatával kapcsolatban.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307


Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite