2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban

TubesÚj eljárásra kötelezte a bíróság a Tubesre tervezett radarállomásra korábban építési engedélyt kiadó Honvédelmi Minisztérium építési hivatalát. Így tovább húzódik az ügy, és továbbra sem dőlt el, megépülhet-e a radar. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a döntés alapján utasította a hivatalt, hogy a Tubes mellett más helyszíneket is vizsgáljanak meg és hozzanak új határozatot. Most sem dőlt el, hogy megépülhet-e a pécsi Tubes-tetőn a NATO-radarállomás, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság 2009 novemberi ítéletét és új eljárásra kötelezte az építési engedélyt kiadó Honvédelmi Minisztérium (HM) Építési Hivatalát.

Zuschlag JánosElfogultsággal vádolta az ügyészséget, ártatlanságát hangsúlyozta és azt állította, hogy egy rossz rendszer áldozata az utolsó szó jogán mondott beszédében Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő, akit csalással vádolnak. Zuschlag azt mondta, nehezen boldogul a börtönben és sem jelene, sem jövője nincs Magyarországon. Zuschlag szerint, ha nem lenne köze az MSZP-hez, senkit nem érdekelne ez az egész ügy. Elhangzanak a vádlottak utolsó szó jógán mondott beszédei a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Mind a tizenhat vádlott lehetőséget kap, hogy szóljon, ezt követően már csak az ítélethirdetés van hátra, ezt várhatóan március 31-én tartja meg a bíróság.

Itthon - 2010.03.17

cammilla és charsA walesi herceget és Cornwall hercegnőjét Sólyom László köztársasági elnök hívta meg. A látogatás kiemelt témája a környezetvédelem. Magyarországra érkezik ma Károly brit trónörökös és Camilla hercegnő. A négynapos látogatás egyik fő témája a környezetvédelem kérdése lesz. A hercegi pár délután érkezik meg különgéppel Budapestre. A walesi herceget és Cornwall hercegnőjét ezután meghívójuk, Sólyom László köztársasági elnök fogadja majd a Sándor-palotában.

EgerGazdasági válság által sújtott világunkban öröm hírt adni felújítási munkálatokról, főleg, ha egy műemlék állagmegóvásáról beszélhetünk. Az Egerben található Buttler- ház újra pompázik.

HagyóA BKV-nál történt visszaéléseket vizsgáló fővárosi bizottság elé kell állnia szerda délután Hagyó Miklósnak, a BKV-t felügyelő korábbi főpolgármester-helyettesnek, akire az ügy több gyanúsítottja is terhelő vallomást tett. Hagyót faggatni fogják az állítólag kierőszakolt szerződésekről, megmeggyanúsított tanácsadóiról, láthatatlan emberéről, a főpolgármester és közte lévő konfliktusról, és saját lelkiismeretéről is.

Agyonlőttek egy piros lámpánál várakozó autóst a főváros XVI. kerületében. A rendőrség szerint egy szír férfi az áldozat, akire több lövést adott le támadója, majd a kocsiból kivett táskával elmenekült a helyszínről. A helyszínelés tart, a környéken torlódás alakult ki.

Nógrád Megye - 2010.03.16

Életveszélyes sérüléssel járó baleset történt kedd délután a Nógrád megyei Rétság mellett, a diósjenői elágazó közelében a 2-es főúton - tájékoztatta Medve Judit alezredes, a megyei főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.

Nógrád Megye - 2010.03.16

Két kábítószerfogás is történt az elmúlt hét végén Nógrádban - tájékoztatta Medve Judit alezredes, a megyei főkapitányság sajtóügyeletese kedden az MTI-t.

Nógrád Megye - 2010.03.16

Varga MihályAz egyik oldalon az ígérgető MSZP, a másikon a "hergelő" Jobbik van, és nagyon könnyű az embernek utat téveszteni, mert már nem a probléma a fontos, hanem a megoldás - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt nagygyűlésén, Salgótarjánban.

Zöld zóna - 2010.03.16

IllatA légtisztító, légfertőtlenítő készítmények szagelnyelő anyagot, alkoholt és illóolajat (vagy mesterséges illatanyagot) tartalmaznak, amelyek megkötik a dohányfüstöt, ételszagot, stb. Erős illatuk elnyomja, de valójában nem szünteti meg a kellemetlen szag forrását. Adalékanyaguk lehet fertőtlenítő, csíraölő, sőt kifejezetten egészségkárosító hatású para-diklór-benzol vagy acetaldehid is.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307


Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite