2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban

FKomoly helyzet nélkül esélye sem maradt az angol Chelsea-nek az Inter ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így a hazai 2-1-es siker után Samuel Eto'o hajrában szerzett találatával az olasz együttes kettős sikerrel jutott tovább. A másik keddi mérkőzésen a hazai 1-1 után meglepetésre Sevillában tudott győzni a CSZKA Moszkva, a győztes gólt a hazaiak kapusának, Palopnak kapitális bakija eredményezte.

Gyurcsány FerencA budapesti SYMA csarnokban mond majd beszédet pénteken Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. Gyurcsány a nagy befogadóképességű rendezvényközpontban arról fog beszélni, mit gondol az elmúlt nyolc évről. A SYMA csarnokban tartja pénteki rendezvényét a Magyar Demokratikus Charta, amelyen Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő mond majd értékelő beszédet - tudta meg kedden az MTI. Az MTI információi szerint a rendezvényen Gyurcsány mellett Vitányi Iván és Bauer Tamás is felszólalnak majd. A rendezvényre a szervezők készítenek CD-t is, amelyen megtalálható lesz a 2006-os Orbán-Gyurcsány vita, valamint az őszödi beszéd teljes hanganyaga.

Pet Dhop BoysA Pet Shop Boys, David Guetta és Paul Oakenfold is fellép Zamárdiban. Az együttes ötödször koncertezik Magyarországon: még az 1990-es években fellépett a Budapest Sportcsarnokban, 2000-ben a fővárosi Kapcsolat-koncerten a Felvonulási téren, 2004-ben a Sziget fesztiválon, két évvel később pedig a soproni Volt fesztiválon. Neil Tennant énekes és Chris Lowe billentyűs 19 évvel ezelőtt alakított duója egy hónappal ezelőtt jelentette meg Pandemonium című koncertalbumát, amelyet tavaly decemberben a londoni O2 Arenában rögzítettek. Idén nyáron fellépnek Barcelonában, Münchenben, Portugáliában és több nagy-britanniai fesztiválon is.

A válságkezelés tapasztalatairól tárgyalt Budapesten a görög miniszterelnök. Bajnai Gordon szerint az Európai Uniónak segítenie kell Görögországot a válság leküzdésében. Jeorjiosz Papandreu Orbán Viktorral is találkozott. A görög kormányfő azt mondta, hogy országa nem segélyt, hanem kedvező hitelt kér. Közben Athénban folytatódtak a megszorítások elleni tüntetések.

TényőNagy valószínűséggel a pszichiátriai kezelés alatt álló férj ölte meg feleségét, két gyermekét, majd saját magát Tényőn - közölte a rendőrség kedden. A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros láncfűrésszel végzett magával - mondta Bánhalmi Zsolt ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a családi drámáról Győrben tartott sajtótájékoztatón.

Kéri LászlóKéri László szerint "a meggyengült magyarországi baloldali politikai erők" nem tudják megakadályozni, hogy az áprilisi parlamenti választáson a Fidesz megszerezze a kétharmados többséget, erre a mostani viszonyok között csak a Jobbik képes. A politológus erről kedden Budapesten, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) Szombat című folyóirata választási különszámának bemutatóján beszélt, ahol Kiszelly Zoltán politológussal elemezték a helyzetet.

ATényő kisalfold.hu értesülései szerint Sz. K. fegyvere motorosfűrész és fejsze volt, és állítólag pszichiátriai kezelés alatt is állt, a rendőrség délutánra ígért tájékoztatást az ügyben. Vérfürdőként írta le a hétfőn felfedezett tényői négyes gyilkosságot az MTI-nek egy név nélkül nyilatkozó, a helyszínen járt rendőr. Azt mondta, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek a harmincas éveikben járó szülőkkel, valamint két gyermekükkel, a nyolc- és ötéves kislánnyal. A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfő este hét óra körül találta meg vérbe fagyva a négytagú családot egy rokonuk.

Hagyó MiklósA volt főpolgármester-helyettes már korábban is azt nyilatkozta, hogy Balogh Zsolt rágalmazó kijelentéseit nem hagyja jogi válasz nélkül. Hagyó Miklós rágalmazás miatt feljelentette Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját - erről a volt főpolgármester-helyettes számolt be az MTI-nek kedden. Hagyó Miklós szerdán részt vesz a fővárosi, a BVK-nál történt szabálytalanságokat vizsgáló bizottság ülésén.

TényőA rendőrség kora délután bemutatja a brutális tényői gyilkosság elkövetéséhez használt eszközöket. A Győr-Moson-Sopron megyei Tényőben egy négyfős család tagjainak - a szülők és két kislány - holttestét találták meg hétfőn. A rendőrség szerint gyilkosság történt, a falu polgármestere úgy tudja, családi tragédia történhetett. Négyes gyilkosság történt a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn, a községben két felnőttet és két gyermeket találtak holtan - közölte a rendőrség még hétfőn este az [origo]-val. Az áldozatok egy család tagjai, egy házaspár és két leánygyermek. Az áldozatok közül az édesanya 36 éves, az édesapa 37 éves, a gyerekek öt- és nyolcévesek voltak.

Üzleti negyed - 2010.03.16

Jobban teljesít a forint, mint a térségbeli feltörekvő devizák. Az euró árfolyama kedd reggel 264 forint közelébe csökkent, a dollár 193 forint alatt.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307


Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite