2018. november 22., csütörtök - Cecília
Keresés a tartalomban
ItthonHoffmann: a köznevelés közszolgálat

Hoffmann: a köznevelés közszolgálat

A köznevelés nem szolgáltatás, hanem közszolgálat, és a köznevelési rendszer fenntartása, működtetése a magyar állam joga, feladata és kötelessége - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az új köznevelési törvényre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában kedden a parlamentben.

hoffmanegy

Úgy fogalmazott: az új köznevelési rendszer kitüntetett feladata a nevelés. A jogszabályt ismertetve elmondta, a tankötelezettséget 6-tól 16 éves korig jelöli ki az előterjesztés, eddig köteles iskolába járni a gyermek, ez azonban nem azt jelenti, hogy utána ki kell tenni az iskolából, hanem azt, hogy vagy tanulnia kell, vagy dolgoznia.

Hozzátette: bekerült a korai iskolai fejlesztés a törvénybe az óvodáztatás hároméves korhoz kötésével, ez a változtatás 2014-től lépne életbe. Kitért arra, hogy a pedagógus életpályamodell - amely szavai szerint kiszámíthatóvá, és jóval magasabb bérezésűvé teszi a pályát - bevezetésének időpontjául 2013. szeptemberét jelöli meg a jogszabály-javaslat.

Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy az elmúlt egy évben több mint 6 ezer oldalnyi javaslatot dolgoztak fel, a törvényt támogatta az Országos Köznevelési Tanács, a Közoktatáspolitikai Tanács nyolc oldala közül hat, valamint az Országos Kisebbségi Bizottság is.


Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-11-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite