2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonHúsz év után cseréli miniszteri székre a polgármesterit Fazekas Sándor

Húsz év után cseréli miniszteri székre a polgármesterit Fazekas Sándor


parlament02Fazekas Sándornak, Karcag polgármesterének összeférhetetlenség miatt le kell mondania posztjáról, miután az Orbán-kormányban a vidékfejlesztési tárcát fogja vezetni. Miniszteri kinevezése után 30 nap áll rendelkezésére, hogy az összeférhetetlenséget megszüntesse, a polgármesteri feladatokat a továbbiakban a főállású alpolgármester látja el.


Időközi választást már nem írhatnak ki, így az őszi helyhatósági választáson lesz újra polgármestere Karcagnak - fejtette ki a település jegyzője.

Fazekas Sándor 1990 óta megszakítás nélkül a Nagykunság központi településének polgármestere. A helyi Kunszövetség elnökeként 1998 óta tevékenykedik, 2009-től a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke. 1994 és 1998 között illetve 2002-től a Szolnok megyei közgyűlés tagja, kétszer a Fidesz frakciót vezette. Parlamenti képviselőként 1998 és 2002 között, majd 2006-tól dolgozott, részt vett több bizottság munkájában. 2010- a parlamenti választások első fordulójában a Fidesz-KDNP területi listáján kapott mandátumot.

Orbán Viktor hétfőn jelentette be, hogy Fazekas Sándort kérte fel a vidékfejlesztési tárca irányítására. Mint mondta, vele szemben az állampolgári elvárás, hogy végre állítsa talpra a magyar vidéket, amely a jövő egyik erőforrása.

2010-05-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite