2018. november 12., hétfő - Jónás, Renátó
Keresés a tartalomban
ItthonHuszonkét milliárd forintba kerül az adófizetőknek

Huszonkét milliárd forintba kerül az adófizetőknek


Az adófizetőknek nettó 22 milliárd forintba fog kerülni a Magyar Televízió Kunigunda útjai székházberuházása - jelentette be Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke és Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója csütörtökön.

munka



Az óbudai székházban tartott sajtótájékoztatón Balogh László arról beszélt, hogy ez az összeg negyede-harmada, mint amennyiért - az eredeti szerződés szerint - negyven évig bérelhették volna az objektumot.
Hozzátette: ez idő alatt bruttó 130 milliárd forintot kellett volna fizetni, ám még akkor sem került volna az állam, illetve az MTV tulajdonába az ingatlan.


Szabó László súlyos örökségnek nevezte a székházszerződést. Közölte, nyilvánosságra kívánják hozni a korábbi, és a jelenlegi székházszerződések dokumentumait, ám ehhez előbb nemzetbiztonsági vizsgálat szükséges. Hozzátette: jelenleg is lehetőség van arra, hogy - kérésre - a dokumentumokba bárki betekintést nyerjen. Aki be kíván tekinteni a dokumentációba, a szekhaz@mtva.hu elektronikus címen kérhet időpontot.
Úgy fogalmazott: tiszta, világos és átlátható helyzetet kívánnak teremteni az egységes közmédia székházával kapcsolatosan.
Elmondta, az MTVA-nak másfél éve van arra, hogy megvásárolja az ingatlant. Jelezte: a vásárláshoz banki hitelt kívánnak felvenni, ezért erre rövidesen közbeszerzési pályázatot írnak ki.

Balogh László azt hangoztatta: a korábbi - titkosított - szerződés sem az MTV-nek, sem az adófizető polgároknak nem volt jó, és esély sem volt arra, hogy rövid, közép-, vagy akár hosszú távon megoldja a köztévé elhelyezésének problémáját.
Elmondta, a mostani székházszerződés ugyanakkor nemcsak az ingatlan tulajdonjogának megszerzését, hanem fejlesztési lehetőségeket is biztosít. Köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt fél évben végigvitték a tárgyalásokat, és mindent megtettek azért, hogy minél kevesebb közpénzbe kerüljön a székház.

Kitért arra is, hogy a korábbi, Szabadság téri és a jelenlegi székház ügyeiben még tart a nyomozás. Mint mondta, reméli, hogy a közvélemény nemcsak a szerződéseket ismerheti majd meg, hanem a felelősök nevét is.
Szabó László elmondta, a nemrég megkötött új szerződés több tételből áll; ezek közül csak egy a székház és a hozzá tartozó telek visszaszerzésének lehetősége. Közölte: a szerződés bővítési lehetőséget is biztosít: a közmédia tulajdonába kerülhet az ugyanezen az osztatlan telken álló Market Építő Zrt. székház, valamint egy további, az MTV-től nem messze fekvő 43 ezer négyzetméteres telek.
Jelezte: ezekre az ingatlanokra azért van szükség, mert az új székház nem elegendő a közmédia egészének befogadására.

Forrás: MTI/ HÍR PORT 24
Fotó: MTI

 

2011-08-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite