2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonIdén már gimnáziumok is pályázhatnak a külhoni tanulmányi kirándulási programra

Idén már gimnáziumok is pályázhatnak a külhoni tanulmányi kirándulási programra


Az idén már gimnáziumok is pályázhatnak az általános iskolák és a szakiskolák mellett a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra - hívta fel a figyelmet Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kedden Budapesten.

tanarok

A helyettes államtitkár a programról tartott tájékoztató napon kiemelte: tavaly közel 15 ezren kapcsolódhattak be a programba, és idén is hasonló számban utazhatnak külhoni tanulmányi kirándulásra diákok. E célra ötszázmillió forint áll rendelkezésre a költségvetésben - jelezte.

Répás Zsuzsanna annak a reményének adott hangot, hogy a gazdasági helyzet javulásával lehetőség nyílik majd a program további bővítésére.

A nemzetpolitikai helyettes államtitkár felidézte azt az országgyűlési határozatot, amellyel azt a célt tűzték ki: minden magyar diák mielőtt befejezi iskolai tanulmányait legalább egyszer ellátogasson külhoni magyarlakta területre.

Hangsúlyozta: azt szeretnék, ha minél többen eljuthatnának a külhoni magyar történelmi helyszínekre, és minél több emberrel megismerkedhetnének a diákok, minél több személyes élményt szerezhetnének.

Csete Örs programigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmények Horvátországba és Szlovénia magyarlakta területeire szervezett kirándulásokhoz is kérhetnek támogatást az idei évtől.

A Bethlen Gábor Alapkezelő a Határtalanul! program keretében március 9-én tette közzé pályázati felhívásait a Kárpát-medence magyarlakta területeire irányuló iskolai utazásokról.

A Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című felhívás keretében az alapfokú oktatás 7. osztályos tanulói (az általános iskolák, valamint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megfelelő évfolyamain tanuló diákok) külhoni utazásai támogathatók.

Az Együttműködés szakképző iskolák között című felhívás esetében magyarországi és külhoni szakképző iskolai oktatásban tanuló 9-12. évfolyamos diákok szakmai együttműködésének támogatására lehet pályázni.

Az Együttműködés gimnáziumok között című felhívás keretében pályázni lehet magyarországi és külhoni gimnáziumi oktatásban részesülő diákok együttműködésének támogatására.

A program további részletei a www.hatartalanul.eu honlapon olvashatók.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

2012-04-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite