2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeIdősek világnapja és civil díjátadó ünnepség Salgótarjánban

Idősek világnapja és civil díjátadó ünnepség Salgótarjánban


Az Idősek világnapja alkalmából rendeztek szombat délután ünnepi gálát a József Attila Művelődési Központ színháztermében, amelyen a város civil díjainak átadására is sor került. A rendezvény vendégeit Fekete Lászlóné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének elnöke üdvözölte, majd Huszár Máté alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt.

civildijatadost

Az alpolgármester szólt arról, hogy a világnap becsülendő kezdeményezése mellett a helyi közösségeknek és a városnak is folyamatosan, elkötelezetten kell törekednie arra, hogy az idősek élete minél szebb és könnyebb legyen, valamint hangsúlyt kell helyezni az idősek aktív közösségi részvételét elősegítő programokra is.

Megfogalmazása szerint a nemzedékek közötti együttműködésre, mint alappillére építjük mindazt, amit az idős emberekért teszünk és amit tenni tervezünk. Az alpolgármester ünnepi beszédében azt is bejelentette, hogy Salgótarján városa újra létrehozza az Idősügyi Tanács intézményét, mert az idősebb generációk véleménye, javaslatai fontosak ahhoz, hogy Salgótarján élhetőbb város legyen.

A zenés műsorral színesített gálán a hagyományoknak megfelelően idén is átadták a Salgótarján Civil Társadalmáért és a Salgótarján Emlékérem díjakat.

Idén Salgótarján közgyűlése a város civil életében végzett önzetlen, áldozatos és felelősségteljes munkája elismeréseként Szabó Istvánnét részesítette „Salgótarján Civil Társadalmáért" díjban. Szabó Istvánné (Tóth Piroska) nyugdíjba vonulásáig pedagógusként és intézményvezetőként végezte munkáját a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézetben, a bátonyterenyei 3. sz. iskolában és a Baglyasaljai Hétközi Diákotthonban. Munkájának középpontjában a nehéz, hátrányos helyzetben élő gyermekek és a problémáikra megoldást kereső pedagógiai módszerek álltak.

Posztumusz Salgótarján Emlékérem díjban részesítette a közgyűlés Dr. Horváth Emilnét, a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületében végzett kiemelkedő vezetői és közösségépítő tevékenysége elismeréseként.

Salgótarján Emlékéremben részesült Tari Ottó, a Társadalmi Egyesülések Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetében végzett kiemelkedő vezetői tevékenységéért, valamint a város civil életében kifejtett magas színvonalú munkája elismeréseként szintén Salgótarján Emlékérem díjat vehetett át Csabáné Marosvári Márta.

 

Forrás: Salgotarjan.hu



2016-10-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite