2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonIMF/EU-tárgyalások - Kétszázmilliós kampányt indított a Miniszterelnökség

IMF/EU-tárgyalások - Kétszázmilliós kampányt indított a Miniszterelnökség


Mintegy bruttó kétszázmillió forint a keretösszege annak a médiakampánynak, amelyet a Miniszterelnökség rendelt meg az I.M.G. Inter Media Group Kft.-től annak érdekében, hogy bemutassa a társadalom széles körének az IMF-EU-megállapodás állását és a tárgyalás sarkalatos pontjainak részleteit - derül ki abból a vállalkozási szerződésből, amelyet a kormányzati portálon hoztak nyilvánosságra.

miniszterelnokseg


Múlt csütörtökön a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából derült ki, hogy a Miniszterelnökség újabb médiakampányt indít, amelynek azonban sem a témája, sem a költsége nem volt ismert akkor. A dokumentum kitért arra, hogy hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárás során köt vállalkozási szerződést a Miniszterelnökség médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, médiagyártási, reklámügynökségi, valamint telemarketing- és online kommunikációs szolgáltatási feladatok elvégzésére, a közbeszerzési terv megváltoztatását pedig azzal indokolták, hogy "Magyarország lakosságának tájékoztatása érdekében előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel médiakampány megindítása vált szükségessé".


A nyilvánosságra hozott, hétfőn aláírt szerződés a megkötésétől 35 napig hatályos. Az I.M.G. feladata az állam és az IMF közötti megállapodás lakossági tájékoztató kampányának megvalósítása, a kampányhoz kapcsolódó médiavásárlási, kreatív tervezési és gyártási, valamint nyomdai kivitelezési feladatok elvégzése.


A szerződés melléklete háttérinformációként felidézi, hogy tavaly novemberben az állam tárgyalásokat kezdett az IMF-el egy 12-15 milliárd eurós hitelkeret-szerződésről; az érdemi tárgyalások 2012 nyarán kezdődtek el, azok lezárását követően pedig az IMF-EU-tárgyalódelegáció levélben elküldte a magyar kormánynak a megállapodás feltételeit, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz szeptember 5-ei, sárvári frakcióülésén nyilvánosságra hozott. Hozzátették: a kormány szeptember közepén elküldte válaszlevelét, amelynek teljes tartalmát "tárgyalási pozícióinak védelme érdekében" nem hozta nyilvánosságra, de a vállalásokról és az elutasított elvárásokról tájékoztatást adott.


"Az IMF-EU elvárásait megfogalmazó levél nyilvánosságra kerülése óta a kormányt folyamatos támadások érik, és nagy számban jelentek meg hamis információkat tartalmazó sajtóhírek. A Magyar Kormány kötelessége a lakosság széles körű tájékoztatása az IMF-EU tárgyalásokról és a valós tényekről" - áll a szerződés mellékletében. A dokumentum egyebek között arra is kitér, olyan kifejezések használatára kell törekedni, amelyekkel az emberek könnyen tudnak azonosulni.


Kedden már több országos napilapban jelentek meg kormányzati hirdetések, amelyekben például az áll: "Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét". A Napi Gazdaságban a "Mit várunk az IMF-től?" kérdésre tiszteletet, bizalmat a válasz; a Népszavában és a Népszabadságban az ingatlanadó elutasítását fejezi ki a hirdetés egy "NEM" felirattal, a Magyar Hírlapban ugyanezen a módon a családi támogatások csökkentésének elutasítása jelenik meg.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-10-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite