2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonIMF/EU-tárgyalások - Varga: decemberben lehet új fejlemény

IMF/EU-tárgyalások - Varga: decemberben lehet új fejlemény


A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió meg fogja várni a 2013. évi költségvetés elfogadását, s ezt követően, decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Varga Mihály001

Varga Mihály


A magyar tárgyalódelegáció vezetője egyben elmondta: kicsi a valószínűsége annak, hogy az idén hitelmegállapodás szülessen. Mint mondta, az, hogy 2013-ban "hogyan alakul a helyzet", az nemcsak a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseitől függ, hanem attól is, hogy az euróövezetben milyen döntések születnek, milyen helyzet fog kialakulni. Varga Mihály az interjúban leszögezte: a tárgyalások sosem szakadtak meg, a tárgyalásoknak sokféle formája lehet, így személyesen és telefonon is tartják a kapcsolatot a magyar delegáció, illetve a nemzetközi szervezetek delegáltjai.

Arról tájékoztatott, hogy éppen a múlt héten tárgyalt személyesen az IMF kijelölt főtárgyalójával. "A kormány a jövő évi költségvetést készíti, és nyilvánvalóan kíváncsiak vagyunk a partnereink elvárásaira, hogy milyen konkrét intézkedéseket javasolnak ők a 2013-as költségvetésbe. Mi pedig elmondjuk, hogy mi hogy látjuk, milyen gazdaságpolitikai döntésekre van szükség" - magyarázta a tárca nélküli miniszter.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője leszögezte: nem vált feleslegessé a megállapodás megkötése, és egyben utalt Orbán Viktor miniszterelnök pénteki nyilatkozatára, hogy a magyar kormány szándéka változatlan, azaz szeretne megállapodni. Varga Mihály kérdésre válaszolva hangsúlyozta: van előrelépés, hiszen annak tekinthető az is, hogy az ország pénzügyi pozíciója jobbá vált. Ezt az IMF és az EU is elismeri - tette hozzá.

A miniszter elmondta: "amivel gond van, vagy gond lehet, az a növekedés összetétele, hiszen amikor azt mondják, hogy fenntartható-e a növekedés, vagy milyen egy intézkedés minősége, akkor igazából az e körüli vitáról van szó". Példaként említette, hogy "július óta nem titok", hogy a bankadó kivezetése vagy fenntartása, olyan vitakérdés, amiben más a kormánynak, illetve a a valutaalapnak és az EU-nak az álláspontja.

Varga Mihály elmondta: aki az elmúlt hetekben, hónapokban figyelte az eseményeket az láthatta, hogy alapvetően az EU kényszerítette Magyarországot olyan lépésekre, amelyek egyébként az IMF rosszallását váltották ki. "Ha az EU azt mondja, hogy körömszakadtunkig ragaszkodnunk kell a 3 százalék alatti hiány eléréséhez, akkor a növekedés összetétele nyilvánvalóan valamilyen szempontból sérülhet" - tette hozzá. Itt is ellentmondás van a két tárgyalópartnerünk, az EU és az IMF között - mondta Varga Mihály.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-11-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite