2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedIMF-tárgyalások - Varga: nem csak a megállapodás lehet eredmény

IMF-tárgyalások - Varga: nem csak a megállapodás lehet eredmény


A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során nem csak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős miniszter egy budapesti konferencián kedden.

Varga Mihály001


A magyar tárgyalódelegáció vezetője a Nemzeti Közigazgatási Egyetemen tartott előadásában kifejtette: lehet olyan helyzet, hogy meg tudunk állapodni, de az nem olyan megállapodás, amivel jól jár a magyar lakosság. Lehet, hogy az az eredmény, ha nincs megállapodás - tette hozzá. Varga Mihály elmondta: a kormány szerint nem befolyásolja érdemben az ország megítélését, hogy születik-e megállapodás vagy sem.


"A befektetők nyilván akarnak egy garanciát a befektetéseikre. Mi azt mondjuk, hogy elég garancia a magyar állam, amely több mint ezer éve működik" - hangoztatta. Leszögezte: a magyar kormány szándéka, hogy megállapodjon a nemzetközi hitelezőkkel, "de nem mindenáron". Olyan megoldás kell, amellyel a közös teherviselés mellett lehet az országot stabil finanszírozási pályán tartani - tette hozzá.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-11-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite