2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonInteraktív kiállításon mutatják be az üveggyártás 120 éves salgótarjáni történetét

Interaktív kiállításon mutatják be az üveggyártás 120 éves salgótarjáni történetét


Interaktív kiállításon ismerkedhetnek a látogatók az üveggyártás 120 éves salgótarjáni történetével és emlékeivel a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban egy szeptemberben induló beruházás eredményeként - közölte az MTI-vel Szirácsik Éva múzeumigazgató.

Öblösüveggyár


A múzeum százmillió forintot nyert pályázaton az „Üvegváros. Öblösüveggyár történeti és üvegművészeti tanulmányi raktár" című kiállítás megvalósítására. Az elnyert összeg tartalmazza az épületrész korszerűsítését, illetve a műtárgybarát környezet kialakítását is - mondta el az igazgató.


Az interaktív kiállításon a látogatók végigkövethetik az üveggyártás folyamatát, a bemutatott több ezer tárgy egy részét pedig kezükbe is vehetik. A tanulmányi raktárba vetítőhelyiséget is terveznek, itt a régi gyár életéből láthatnak filmeket az érdeklődők.A kiállított tárgyak a múzeum honlapján is láthatók lesznek. A jövőben az intézmény múzeumpedagógiai programja jelentős mértékben épül az új kiállítás anyagára: a beruházás része lesz a múzeumpedagógiai foglalkoztató is.


A múzeumban jelenleg játéktár és interaktív műhely is épül. Az intézmény nemrég ötszáz darab, különféle gyermekjátékot kapott, egy magánszemély jóvoltából. A jövőben ezt az adományt is szeretnék a látogatók, főleg a gyerekek rendelkezésére bocsátani a játéktárban. Az interaktivitást szolgálná a tervezett műhely, ahol egy kemence is helyet kapna: ebben a különféle kézműves foglalkozások után üvegek, tűzzománcok és kerámiák kiégetésére nyílna lehetőség - mondta el Szirácsik Éva.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-08-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite