2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
BulvárÍtélet született Keleti Györgyi ügyében

Ítélet született Keleti Györgyi ügyében


Keleti GyörgyiAz eredetileg üzletszerű kéjelgéssel vádolt modellt kitartottságban találta bűnösnek a bíróság: első fokon 3 év felfüggesztettet és 500 ezer forint pénzbüntetést kapott.


Keleti Györgyit 1 év 8 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 500 ezer forint pénzbírságra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon, kitartottság bűntette miatt. Az ítélet nem jogerős, Keleti Györgyi három nap gondolkodási időt kért - számolt be róla a Velvet.


Keleti György volt honvédelmi miniszter lánya ellen eredetileg üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt emeltek vádat, de a tárgyalás során az ügyész módosította a vádat és kérte a bíróságot, hogy kitartottság miatt is ítéljék el Keleti Györgyit.


A bíró az indoklásban elmondta: ha az üzletszerű kéjelgés elősegítése és a kitartottság bűncselekménye találkozik, akkor kitartottságot kell megállapítani. Kifejtette: megállapítható, hogy Keleti Györgyi 2006 novembere és 2008 januárja között "munkanaponként" 100-150 euró közötti összegeket kért és fogadott el Olaszországban dolgozó magyar prostituáltaktól. Az azonban lényegtelen, hogy közben ő milyen tevékenységet végzett, azaz segített-e a lányoknak lakást találni, illetve hirdetéseket feladni, Keleti Györgyi tisztában volt azzal, hogy akiktől a pénzt elfogadja, üzletszerű kéjelgést folytatnak, ezzel pedig megvalósul a kitartottság tényállása.


Keleti Györgyi ellen 2010 áprilisában emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt. A vád szerint lakásokat bérelt prostituáltaknak különböző olasz városokban, segítséget nyújtott ahhoz, hogy az interneten hirdessenek, a bevételből pedig részesedést kapott.


A modell ellen három országban, Magyarországon, Olaszországban és Németországban adtak ki elfogatóparancsot. Végül 2011. január 11-én egy müncheni munkaügyi központban tartóztatták le, ahol kiadatási őrizetben tartották, majd kiadták az olasz hatóságoknak.


Keletit március elején engedték ki a rebibbiai női börtönből, ahonnan édesapja hozta haza Magyarországra.

 

Forrás: Velvet/HÍR PORT24

2011-03-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite