A helyszíni szemle adatai szerint a férj ölte meg a feleségét a Győrhöz közeli Écsen, majd maga ellen fordította fegyverét - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az eddigi áldozatok egyike sem volt influenza ellen beoltva, és a többségnek több krónikus betegsége is volt. Az ÁNTSZ szerint egyébként egyre kevesebben fordulnak orvoshoz influenza miatt.
Tapssal fogadták a Fővárosi Bíróság esküdtszéki termében a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy Györgyöt szimpatizánsai, köztük Morvai Krisztina. A tárgyalást bombariadó szakította meg.
A szocialista Tukacs István úgy véli, hogy a Széll Kálmán Terv bejelentésekor a kormány nem célokat, hanem célcsoportokat, vagyis bűnbakokat nevezett meg.