Végre olyan rendszert alakíthatunk ki, amely sokkal közelebb áll a nyugati típusú demokráciákhoz, mint az eddigi - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a miniszterelnök-helyettes.
Kilencven év után elindulhat a nemzet újraegyesítésének folyamata, és elégtételt kaphatnak azok, akik közjogilag is a magyar nemzet közösségéhez szeretnének tartozni - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára.
Január 15-ig összesítik a vörösiszap-katasztrófa által sújtott ingatlanok tulajdonosainak az ingóságaikban keletkezett kárait, amelyeket ezután a Magyar Kármentő Alapból térít meg az állam - közölte a Veszprém megyei védelmi bizottság vasárnap.
Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán, a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, a magyar-ukrán országhatár és a Tiszabercel közötti részéről levonul a karácsony előtt kialakult újabb árhullám - tudta meg az MTI vasárnap a nyíregyházi vízügyi igazgatóság védelmi központjában.
Változatlanul indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása a mérési adatok alapján - közölte Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap.
Az idén jelentősen változott a személyi jövedelemadózás: a korábbi kétkulcsos (progresszív) adórendszer helyett 16 százalékos egykulcsos adót vezettek be, s nagy hangsúlyt kapott a családok támogatása.
Éjfél után egy perccel született Budapesten egy kislány, így feltehetően Pénzes Dóra Alíz lett az ország és egyben a főváros első újszülöttje 2011-ben. Egy perccel később Szentesen, Csongrád megyében született Brendon János pedig az új év első vidéki csecsemője.
XVI. Benedek az újévi istentiszteletén elmondta: a különleges csúcstalálkozót októberben Assisiben, a ferences rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek a szülőhelyén rendezik.
A főpolgármesteri hivatal közlése szerint, a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció, így továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása.