Halálra gázolt egy embert a vonat Komárom és Ács között, emiatt miatt mintegy 20 perces késéssel közlekednek a szerelvények délelőtt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága hétfő reggel az MTI-vel.
Habis László, Eger fideszes polgármestere felkérésére megtartja korábban betiltott Villon-estjét Székhelyi József színművész, aki az MTI-nek nyilatkozva elmondta, fellépése után tisztázzák a helyzetet a városvezetővel.
Egy vágányon, 40 kilométer/órás sebességkorlátozással újraindult a vonatforgalom hétfőn hajnalban a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal Aszód és Gödöllő közötti szakaszán, ahol még szombaton kisiklott egy tehervonat több tartálykocsija - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Egy ember meghalt abban a lakástűzben, amely egy négyemeletes panelházban keletkezett vasárnap Kisvárdán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az egész életen át tartó tanulás magyarországi stratégiájának elfogadását, és a sikeres hallgatói mobilitási programokat emelte ki többek között az oktatási államtitkárság a kormány megalakulásának közelgő, két éves évfordulója alkalmából az MTI kérésére küldött szakmai összefoglalóban.
A kormányátalakításról tárgyal ma délelőtti ülésén a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. A tanácskozáson jelen lesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke is.
Az Országgyűlés akár már a jövő héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselők hétfőn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az erről szóló kormányzati előterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására.
Az alapvető jogok biztosa kérte az Alkotmánybíróságtól, vizsgálja meg a választási eljárásról szóló törvény rendelkezését, amely jelöltenként egymillió forintban maximálja az országgyűlési képviselők választása során felhasználható összeget - közölte az ombudsman vasárnap az MTI-vel.