2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
NagyvilágJárvány -Fertőzés Lengyelországban

Járvány -Fertőzés Lengyelországban

A mikrobiológiai vizsgálatok megerősítették az első, E. coli baktérium okozta hasmenéses fertőzést Lengyelországban.

baktérium


A beteg már a járvány tüneteivel érkezett haza Lengyelországba, és két hete került a szczecini kórházba. A lengyel közegészségügyi főfelügyelőség közlése szerint a vizsgálatok megerősítették, hogy ugyanaz az Escherichia coli baktérium fertőzte meg, amely a németországi járványt okozta. A beteg állapota jó, a gyógyulás útján van.

Múlt csütörtökön közölte Ewa Kopacz lengyel egészségügyi miniszter, hogy egy második beteget is ápolnak a szczecini kórházba olyan tünetekkel, amelyek a németországi hasmenésjárványra utalhatnak. Az ő esetében még nincs vizsgálati eredmény.

Wojciech Olejniczak baloldali (SLD) lengyel európai parlamenti képviselő hétfőn a TOK FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a járvány miatt nemcsak a német vagy spanyol termelőknek jár kártérítés, hanem azoknak a lengyelek földművelőknek, vállalkozóknak, exportőröknek is, akik hatalmas veszteségeket szenvednek el, különösen amiatt, hogy Oroszország lezárta határát az Európai Unióból érkező zöldségfélék előtt.

"A helyzet drámai: az árak napról napra esnek. Lengyelország az egyik legnagyobb élelmiszerexportőr Európában" - mondta a képviselő. Hozzátette, hogy amennyiben az orosz piac blokádja július elseje után is fennmarad, ez lesz a lengyel EU-elnökség fő problémája, minden más kérdés háttérbe szorul.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-06-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite