2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
ItthonJávor Benedek: tárgyalni kellene az Együtt 2014 képviselőivel

Jávor Benedek: tárgyalni kellene az Együtt 2014 képviselőivel


Az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel - jelentette ki az MTI-nek adott interjújában Jávor Benedek. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy bármilyen együttműködésről a párt novemberi kongresszusa dönt, ugyanakkor szerinte történelmi felelőtlenség lenne, ha kísérletet sem tennének rá időben, hogy garanciát szerezzenek céljaik megvalósításához.

Jávor Benedek


A politikus úgy véli: Magyarország súlyos krízisben van és súlyos választások előtt áll. Ebben a helyzetben pedig történelmi felelősségük minden olyan eszközt megvizsgálni, amelyik lehetőséget teremt az Orbán-kormány leváltására - mondta. A kormány elhibázott politikájának véget kell vetni, de nem lehet mindent feláldozni a cél érdekében - közölte. Az ország számára az kínál kiutat a kritikus helyzetből, ha létrejön egy olyan politikai erő, amelyik nem a 2010 előtti kormányok elhibázott politikát folytatja, hanem választ ad társadalom azon valós problémáira is, amelyeket a második Orbán-kormány hatalomra kerülése előtti két évtizedben az emberek joggal kifogásoltak.


Jávor Benedek megítélése alapján az LMP elkövetheti azt a hibát, hogy olyan együttműködésekbe megy bele, amelyek során fel kell adnia stratégiai céljait. Azt is hibának tartaná ugyanakkor, ha a párt mereven elzárkózna minden olyan együttműködéstől, amely segíthet programjuk végrehajtásában. Hangsúlyozta, hogy az LMP januárban kimondta: nem kíván része lenni egy olyan együttműködésnek, amelyik kritikátlanul elfogadja a 2010 előtti erőket. Szavai szerint ezért ezt szem előtt tartva kell kialakítani az Együtt 2014-hez való viszonyukat.


"El kell dönteni, hogy az Együtt 2014 alkalmas-e az új köztársaság megteremtésére, ezért el kell kezdeni egy tárgyalási folyamatot a szervezet képviselőivel arról, hogy a kormány leváltásán túl mit ajánlanak Magyarország polgárai számára - szögezte le a frakcióvezető. Tisztázni kell, hogy az Együtt 2014 hogyan viszonyul a rendszerváltást követő két évtized kudarcaihoz, a társadalom kettészakadásához, az oktatási rendszer véglegesen egyenlőtlenné válásához, a nyolcvanas évek neoliberális gazdaságpolitikai eszméinek kudarcához - mondta.


"Ha megegyezésre lehet jutni, hogy ez az együttműködés nem az elmúlt két évtized kudarcos politikáját akarja folytatni, hanem egy új Magyarország megteremtésén dolgozik és ezen belül az LMP is képes érvényesíteni saját álláspontját, akkor látok lehetőséget arra, hogy egy ilyen formában járuljunk hozzá a kormány leváltásához" - jelentette ki.


A frakcióvezető elismerte, hogy a 2010 előtti politikai irányokat elutasító LMP számára Bajnai Gordon "megjelenése" nem problémamentes, és további súlyos kérdéseket vet fel, ha bekapcsolódik az Együtt 2014 munkájába az MSZP, a Demokratikus Koalíció vagy Kuncze Gábor korábbi szabaddemokrata pártelnök. Ha az Együtt 2014 válogatás nélkül "újrafutózza" a korábbi politikai szereplőket, akkor az kizárja az LMP részvételét - közölte.


Schiffer Andrásnak természetesen joga van elmondani azt, hogy mit gondol Bajnai Gordonról, de a miniszterelnök-jelöltek személyében nem előzetesen, hanem a tárgyalások végén szoktak megállapodni - mondta. Ezzel elődjének arra a kijelentésére reflektált, hogy nem tudja elképzelni az LMP-t sem egy Orbán-, sem egy Bajnai-kormányban. Jávor Benedek viszont úgy látta, előbb a közös tartalomban kell megegyezni, utána lehet dönteni arról, hogy személy szerint ki vezesse a programot megvalósító együttműködést.


Ha az LMP azért maradna ki az összefogásból, mert az Együtt 2014 nem egy új köztársaság megteremtését célozza, akkor megmarad egy jelentős választói csoport, amelyek képviseletére nyugodtan vállalkozhatnak - vázolta esetleges távolmaradásuk lehetséges forgatókönyveit. Ha viszont zsigeri alapon elutasítják az együttműködést, akkor beszűkül a jövőbeli játéktér és kérdésessé válik, hogy a párt képes lesz-e megőrizni a jelenlegi szavazóbázisát - tette hozzá.


Minden együttműködésben fennáll annak kockázata, hogy abban feloldódnak a résztvevők. Ezt mindenképpen el kell kerülni, és az LMP önálló identitásának, az ökopolitika önálló képviseletének megőrzése a cél. Ha azonban az LMP a saját elképzeléseit, programjának megvalósítását szem előtt tartva válik az összefogás részévé, akkor meg tudja tartani saját identitását és kormányzati helyzetben is képes lehet az együttműködésre legfontosabb célkitűzéseinek végrehajtása érdekében. "Sőt az LMP lehet a garancia arra, hogy csak úgy történhessen kormányváltás, hogy nem felejtjük el a Fidesz kétharmadához vezető utat" - közölte zárásként.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-11-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite