2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeJelentősen visszaestek a beruházások Nógrád megyében

Jelentősen visszaestek a beruházások Nógrád megyében


Idén az első félévben valamivel kevesebb mint kétharmadára esett vissza a beruházások értéke Nógrád megyében, a múlt év első félévi 4 milliárd forintról 2,4 milliárdra; a tendencia nagy tőkeszegénységre utal - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nógrád megyei igazgatója kedden Salgótarjánban a gazdasági folyamatok alakulásáról tartott sajtótájékoztatón.

nogradmegyeegy


Nagyfalusi Sándor kifejtette: a beruházási értékben továbbra is meghatározó a balassagyarmati és a salgótarjáni kistérség súlya, ugyanakkor ebben a két kistérségben csökkent leginkább a beruházások száma és értéke. A visszaesés megközelítette az 50 százalékot, ami azt jelzi, hogy a tendencia tartós lehet.


Az igazgató elmondta: Nógrádban 6.059 áfaköteles adóalany működött az első félévben, valamivel több, mint tavaly; 60 százalékuk társas vállalkozás. Egyértelműen a piaci pozíciók romlására vezethető vissza, hogy folyamatosan csökken az egyéni vállalkozók száma.


Közölte: 233,5 milliárd forint a nógrádi adóalanyok által értékesítésből realizált nettó árbevétel, ez több mint 50 százalékkal nőtt egy év alatt. Ez rendkívül kedvező tendencia, de ha azt is megnézzük, hogy ez döntő részt egyetlen balassagyarmati ipari cég teljesítményéhez kötődik - amely önmagában képviseli a megyei termékkibocsátás majdnem 40 százalékát -, akkor máris árnyaltabb a kép - fűzte hozzá.


Nagyfalusi Sándor tájékoztatása szerint a megyében 29,5 milliárd forint kiemelt adó- és járulékbevétel folyt be az első nyolc hónapban, 11,7 százalékkal több, mint 2011 azonos időszakában. Az országos bevételek ebben az időszakban csak 9,5 százalékkal emelkedtek. A részarány nem változott, továbbra is a bevételek 0,6 százaléka képződött Nógrádban.


Simó Attila, a megyei igazgatóság felszámolási és végrehajtási igazgatóhelyettese arról adott tájékoztatást, hogy augusztus végén 27 ezer hátralékos adózót tartottak nyilván, összes tartozásuk 19,5 milliárd forintot tett ki. Az érintettek 80 százaléka magánszemély és egyéni vállalkozó, az egy főre eső tartozás 180 ezer forint.


Végrehajtási cselekményből - jövedelemletiltás, inkasszó, felszámolás, árverés - 37 ezer volt, ezekből eddig 2,3 milliárd forint folyt be. Simó Attila közölte: Nógrád megyében jelenleg 624 olyan cég felszámolása van folyamatban, amelynél hitelezőként érintett az adóhatóság.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-09-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite