2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonJobbik: elhibázott a sporthuliganizmus elleni javaslatcsomag

Jobbik: elhibázott a sporthuliganizmus elleni javaslatcsomag


Az ellenzéki párt élesen bírálja a kormánypárti javaslatot, amely szerint az egyszerű szurkolók is bekerülnének a fényképes adatbázisba.


szurkolok


A Jobbik elhibázottnak tartja a kormány sporthuliganizmus elleni fellépésről szóló javaslatcsomagját, elsősorban azt bírálva: annak értelmében egyszerű szurkolókról készülne fényképes adatbázis. Szilágyi György országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján elmondta: pártja még csak módosító javaslatokat sem nyújt be az előterjesztéshez, mert alapvetően nem ért egyet annak koncepciójával.


A képviselő bírálta, hogy a javaslat értelmében olyan emberekről készülne fényképes adatbázis, akik semmilyen bűncselekményt vagy szabálysértést nem követtek el, egyszerű futballszurkolók. Szerinte a Fidesz ezzel tökélyre fejleszti az adatbázis-készítést.
Az ellenzéki párt azzal egyetért, hogy a futballhuligánokkal szemben fel kell lépni, azzal azonban nem, hogy a szurkolókat azonosítják be, és nem a rendbontókat.


Szilágyi György szerint a rendőrség készítette a kormány tervezetét, amely azt fogja eredményezni, hogy a jelenleginél is kevesebben látogatják majd a mérkőzéseket. A futballszurkolók 80 százaléka jobboldali, radikális, akiket lokálpatriotizmus jellemez és erős közösséget alkotnak, a kormány célja pedig az, hogy hivatalosan listát készítsen róluk - mondta.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-06-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite