2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonJobbik: Gyurcsány Ferenc nem kívánatos személy Miskolcon

Jobbik: Gyurcsány Ferenc nem kívánatos személy Miskolcon


Rendkívüli közgyűlés összehívását szorgalmazza Miskolcon a Jobbik helyi frakciója, amely azt szeretné elérni, hogy a grémium Gyurcsány Ferencet nyilvánítsa nem kívánatos személynek Miskolcon - közölte Szegedi Márton, a Jobbik városi elnöke, frakcióvezetője kedden, sajtótájékoztatón.

demokratikus_koalicio


Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője, valamint a párt három tagja, Vadai Ágnes, Varjú László és Molnár Csaba hétfőn miskolci családok invitálására a borsodi megyeszékhely negyvenezer lakosú avasi városrészébe, panellakásokba "költözött", hogy vendéglátóik kérésére a helyszínen ismerkedjenek meg azzal, milyen is ilyen környezetben lakni, élni. A Jobbik városi elnöke szerint az országot és Miskolcot is "tönkre tévő Gyurcsány-féle futóbolondoknak" régen önfenntartó börtönökben lenne a helyük.


Itt és most provokációról van szó, "ízléstelen vicc" az, amit Gyurcsány Ferenc a miskolciakkal csinál, a budai villájából a nyomorgó, számláikat kifizetni nem tudó avasi emberek közé jönni - mondta Szegedi Márton. A Jobbik városi elnöke, a párt önkormányzati frakcióvezetője közölte: mindez felháborítja őket, és azonnali intézkedéseket követelnek. Miskolc polgármesterét arra kérik, hogy rendkívüli közgyűlést hívjon össze, amely nyilvánítsa persona non gratának Miskolcon Gyurcsány Ferencet, azért "hogy ne hergelhesse tovább a miskolci embereket".

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-01-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite