2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonJobbik: párturalmi alkotmányunk lett

Jobbik: párturalmi alkotmányunk lett


Novák ElődA Jobbikos Novák Előd szerint az új alaptörvénnyel csöbörből vödörbe esett az ország, hiszen a "rákosista" alaptörvény helyére egy újabb egypárti, párturalmi alkotmány kerül.


Az országgyűlési képviselő hétfőn a képviselői irodaházban tartott sajtótájékoztatón ezt alátámasztva levette a falról a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, és helyére egy képet akasztott fel. Ezen a fotón Rákosi Mátyás portréjába Orbán Viktor arcát montírozták.


Novák Előd azt mondta, felmerült, hogy a nemzeti együttműködés nyilatkozatát lecserélnék a közintézményekben a nemzeti hitvallásra. Úgy vélte, ennél sokkal kifejezőbb lenne az általuk készített montázst a falra tenni a közintézményekben. Elmondása szerint ezt kezdeményezni is fogja a párt.


Novák Előd hangsúlyozta, hogy leszavazták a Jobbik összes módosító indítványát, ami szerinte a valódi rendszerváltásra, "radikális változásra" irányult volna. A jogfolytonosság helyreállításán kívül leszavazták a magyar föld és ivóvízkincs magyar kézben tartását, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát és a mentelmi jog megszüntetését is - sorolta a képviselő.


Ha a Jobbik kétharmaddal kormányra kerül, akkor első dolga lesz az alaptörvényben ezeket megjeleníteni - tette hozzá.Kérdésre válaszolva elmondta, nem tart attól, hogy a csere miatt felfüggesztik mentelmi jogát, vállalja a következményeket. Szerinte húsvéthétfőn "ennyi vidámság belefér".


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite