2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonJövőfelélő káosz felé tart a főváros az MSZP szerint

Jövőfelélő káosz felé tart a főváros az MSZP szerint


Horváth CsabaHorváth Csaba szocialista politikus szerint a városvezetés súlyos, a fővárosiakat érintő kérdésekről akarja elterelni a figyelmet, amíg olyan fontosnak kikiáltott kérdésekkel foglalkozik, mint a Roosevelt tér átnevezése.


Az MSZP szerint a közterületek tervezett átnevezésével a "jövőfelélő káosz" folytatódik a fővárosban. Horváth Csaba, a párt budapesti frakcióvezetője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt elmondta: a városvezetés olyan súlyos kérdésekről akarja elterelni a figyelmet, hogy a jövőben miként csorbulhatnak a fővárosi polgárok eddigi legfontosabb, a minőségi oktatáshoz és szociális ellátáshoz fűződő jogai.


A szocialista politikus szerint a legfontosabb ügynek kikiáltott közterületi névváltoztatás helyett olyan, valóban fontos kérdésekkel kellene foglalkozni, mint hogy miért kell mintegy 130 alkalmazottat elbocsátani a gyermekvédelmi ágazatban, vagy miért kell tizenkét gimnáziummal felrúgni az együttműködést, illetve miért kell leépíteni a pedagógiai módszertani intézetet.


Pótcselekvés a Roosevelt tér átnevezése


Horváth Csaba a Roosevelt tér, általa pótcselekvésnek minősített névváltoztatására kitérve hangsúlyozta: a tér névadójának rendkívül nagy szerepe volt Budapest felszabadításában. Mint mondta, az Egyesült Államok volt elnökének személye a "magyar és az amerikai nemzet közötti együttműködést szimbolizálja.


A politikus úgy fogalmazott a "legnagyobb demokrata hírében álló" Széchenyi István, ha "itt lenne közöttünk", biztosan nem kívánná, hogy nevével "egy nemzetek közötti barátság megromlásához járuljon hozzá".


Megeszi "gumicukor kalapját" Horváth Csaba?


A fővárosi MSZP frakcióvezetője két héttel ezelőtt a BKV 19 milliárdos támogatásával kapcsolatban, a közgyűlés ülésén azt mondta, megeszi "gumicukor kalapját", ha március végéig megérkezik a BKV számlájára az összeg.


A kormány azóta 10 milliárd forintot utalt át, Horváth Csaba az MTI érdeklődésére azt mondta: jogilag nem teljesítették az ígéretet, mert csupán a beígért összeg fele érkezett meg.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite